Harmadik hullám

2021.02.23. 14:00

Nacsa: a védekezés nem lehet politikai kérdés

A járvány elleni védekezésben nem számíthatnak a baloldalra a magyar emberek – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden a MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

A kormánypárti politikus utalva az előző napi parlamenti voksolásra kiemelte: itt a járvány harmadik hulláma, ezt ők is tudják, mégsem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a gyors és hatékony döntéshozatalt jelentő rendkívüli jogrendet.

Kiemelte:

ha rajtuk múlt volna, hatályát veszítette volna több mint 70 rendelet, köztük a bértámogatás, a hitelmoratórium, az otthonfelújítási támogatás és az egészségügyi védekezéshez feltétlenül szükséges intézkedések.

Miközben a védekezéshez szükséges döntéseket nem támogatják, elbizonytalanítják az embereket az oltással összefüggésben. A politikus álságosnak nevezte, hogy kedden harmincöt javaslatot terjesztenek az elé a népjóléti bizottság elé, amit még mindig a „kamuvideós Korózs Lajosuk vezet”.

Nacsa Lőrinc értékelése szerint javaslataik – tartalomtól függetlenül – csak a kicsinyes politikai játszmájukat szolgálják.

Hozzátette:

ha komolyan gondolnák, hogy részt vesznek a járvány elleni védekezésben, akkor az elmúlt egy évben nem az egészségügyben dolgozók támadásával, és a védekezés kritizálásával lettek volna elfoglalva.

A védekezés nem lehet politikai kérdés – jelentette ki a frakciószóvivő a kormánypártok véleményét összegezve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában