Ország-világ

2020.07.11. 14:39

Nem csak a járványügyi szigorítások állnak a szerbiai zavargások hátterében

A szerbiai tüntetések hátterében nem csak a járvány miatti szigorítások állnak, annak ellenére, hogy a szigorítások bejelentése után kezdődtek az erőszakos zavargások – mondta Ördögh Tibor Balkán-szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: Szerbiában már a vírus megjelenése előtt másfél évig minden szombaton békés felvonulásokkal tüntettek az emberek a kormány ellen.

Mint mondta, a járvány alatt az embereknek frusztrációt okozhatott, hogy nem tudtak tüntetni, ezt tetézte egy botrány, miszerint manipulálhatták a koronavírussal fertőzött betegek számadatait, annak érdekében, hogy ne maradjanak el a június 21-ei parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választások.

A választásokat a kormányzó Szerb Haladó Párt kétharmados többséggel megnyerte, ezután újból tüntetők vonultak a parlamenthez, és egyéb fontos intézményekhez fűzte hozzá Ördögh Tibor.

A műsorban elhangzott, hogy zavargások voltak Újvidék mellett is, a Belgrádot Budapesttel összekötő autópályán, ahol mintegy ötszáz demonstráló próbálta megbénítania a forgalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában