Rezsi rizsa

2021.12.06. 07:01

Nem kell Márki-Zay kék szalagja

Egyre több bírálatot fogalmaz meg a vezetőváltáson átesett Momentum a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének politikájáról. A közös baloldali kampánytanácsban már megvolt az első személycsere, miközben a hódmezővásárhelyi politikus továbbra is magányosan járja az országot, kék masniját sem kötik magukra szövetségesei.

A Márki-Zay Péter mögé elsőként beálló Momentum távolodni látszik Hódmezővásárhely polgármesterétől, mióta Fekete-Győr Andrást Donáth Anna váltotta az elnöki poszton. Ennek egyik jele, hogy Donáth lecserélte a nemrég alakult baloldali kampánytanács korábbi momentumos delegáltját, aki a Magyar Nemzet belső forrásai szerint jobb szakember volt a mostaninál. A lap értesüléseit megerősíti, hogy Donáth Anna a Jelennek adott interjúban a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje kapcsán irányt tévesztett kampányról, elfecsérelt másfél hónapról beszél. A Momentum új elnöke, ismét ellentmondva Márki-Zaynak, arról is beszélt, hogy nem támogatják, hogy feles többséggel alkotmányozzanak.

Közben úgy tűnik, hogy a hódmezővásárhelyi politikus kormánnyal szembeni korrupciós vádakra épülő kampánya továbbra is keveseket érdekel a baloldalon – írja a lap.

A politikus fő kampányüzenetét hordozó kék szalag csak egy-két, a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz tartozó politikuson bukkant fel eddig, miközben a többi baloldali szövetségese valamilyen ismeretlen okból nem hordja a jelképet.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje a Facebookon azt írta, aktivistáik Budapest legnagyobb terein várták a hétvégén azokat, akik csatlakozni szeretnének a korrupcióellenes küzdelemhez.

Szintén egyedül maradt kék masnijával Márki-Zay a Párbeszéd szombati kongresszusán is. A közös sajtótájékoztatón a Városháza-botrányban nyakig úszó Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea mellett a baloldali közös kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter is felszólalt, aki a korábbi, rezsicsökkentést és a kormánypárti választópolgárokat becsmérlő, támadó kijelentései után most 77 százalékos rezsicsökkentésre tett ígéretet.

Miután azonban Márki-Zay és a Párbeszéd listavezetőjévé választott Karácsony elmondta a mondandóját, a sajtótájékoztató végén, a sajtó kérdéseinél már bontották a kapcsolatot. Úgy tűnik, kínos lett volna nekik saját Facebook-oldalukon közvetíteni a számukra kellemetlen kérdéseket.

Márki-Zay Péter szombaton Bige Lászlóval is találkozott egy étteremben. A leleplező felvételt a Hír TV-nek egy néző küldte el. A hódmezővásárhelyi polgármester a találkozó után azt mondta: nem érdekli, hogy ki ad neki pénzt, és azt szeretné, ha a műtrágyakirályként elhíresült milliárdos támogatná őt. Úgy fogalmazott: akár az ördöggel is összefog Orbán Viktor ellen.

Folytatódik a mélyrepülés

Tarol a jobboldal a közösségi médiában, folytatódik Márki-Zay Péter mélyrepülése, újra a pályán Dobrev Klára – derül ki a Mandinernek a közösségi médiát szondázó heti felméréséből, a LikeFight-ból. A november 26. és december 2. közötti időszakban Orbán Viktor tarolt 232 ezer interakcióval, vele szemben a baloldalon a Városháza-botrányba süppedő Karácsony Gergely állt 132 ezerrel. Márki-Zay Péter a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje hiába posztolt többet, mint az előző héten, ez a baloldalon még mindig csak a hatodik helyre volt elegendő, ráadásul úgy, hogy szorosan jön fel mögötte újra Dobrev Klára. Továbbra is vergődik a közösségi médiában a fiatalok pártjaként emlegetett Momentum, de gyengén teljesít Márki-Zay mozgalma és a zöld alternatívát hirdető LMP is. A baloldali véleményvezérek és mémoldalak világában feltűnő, hogy egyetlen szereplő sem köthető a Momentumhoz, az LMP-hez vagy Márki-Zay Péter mozgalmához. Gyakorlatilag meg sem kísérlik üzeneteik átadását. Ezen a terepen a Gyurcsány Ferenchez köthető szereplők és mémoldalak változó aktivitással, de stabilan uralkodnak. Ez egy újabb, nem elhanyagolható terület, ahol Márki-Zay Péter teljesen ki van szolgáltatva a DK-nak.

Borítókép: Kérdezni sem lehetett a felszólalóktól a szombati sajtótájékoztatón. (Fotó: Facebook/Párbeszéd Magyarországért)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában