Fotó: JOHN THYS / AFP/Pool

Nincs még megállapodás, folytatódik az uniós csúcstalálkozó

Hozzászólások

borzasztó baleset
700 kilós bika zúzta halálra az 50 éves asszonyt, bíróság elé áll a tulaj
rejtélyek színpada / 11 perce
Meglepetések! Itt vannak a Nicsak ki vagyok? új évadának sztárcsapatai
Ismét jön a Nicsak ki vagyok? – a rejtélyek színpada a TV2-ön és végre arra is fény derült, hogy kik lesznek a két csapat tagjai.
Gyász
„Csillag lett Ő, mert szívből szeretett. S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, De a szívünkben él, s örökre ott marad.” Fájó szívvel emlékezünk DR. GÓDI KATALIN halálának 2. évfordulójára. Szerető Családja
„Elmentem, mert mennem kellett. Maradtam volna, de nem lehetett. Őrizzetek szívetekben, és örökké veletek leszek.” DARADICS GÁBOR halálának 4. évfordulójára emlékezünk. Édesapja és családja
Szomorúan értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy édesapánk DEBRECZENI KÁROLY október 10-én, hosszú szenvedés után, 76 éves korában elhunyt. Hamvainak elhelyezéséről később gondoskodunk. Gyermekei, unokái és a testvére
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk és dédimamám, DR. SCHROTH BÉLÁNÉ életének 89. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2020. október 29-én, 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy TURGER BÉLÁNÉ szentlászlói lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 26-án a 10.15 órakor kezdődő gyászmisét követően a szentlászlói temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. GŐBÖLÖS SÁNDORNÉ Tabi Mária 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, 12 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. PEJTSIK BÉLA volt területi szülész-nőgyógyász főorvos 2020. október 11-én életének 97. évében elhunyt. Utolsó útjára november 2-án 12 órakor a pécsi köztemető díszterméből kísérjük. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS JÁNOSNÉ Gyuró Mária kisharsányi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 26-án 14 órakor lesz a kisharsányi temetőben. A gyászoló család
,,Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Mi utána maradt, csak gyász és fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dedim GÁL JENŐNÉ Balázs Judit 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 27-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
"Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él." János 11:25 Fájó szívvel, de az Úr akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és dédnagymamánk SCHAUERMANN MENYHÉRTNÉ szeretteiért dobogó szíve és a családért tevékeny keze október 6-án, 97 éves korában az Úrban örökre megpihent. Drága Halottunktól 2020. október 28-án 13.30 órakor a pécsi köztemető nagy dísztermében búcsúzunk. Schauermann család és rokonsága
„Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre." Szent Ágoston Édesanyám RADICS FERENCNÉ Schmidt Ilona (Helén) türelemmel viselt betegsége nehéz évei után végleg megpihent. Temetése 2020. október 29-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászolja lánya: Ágnes
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dedim BORSA JÁNOSNÉ Galló Jolán 92 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. október 28-án 13.30 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. DOMÁNY GYÖRGYNÉ Moldoványi Magdolna életének 96. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. A temetése szűk családi körben történt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KAPRONCZAI LAJOS volt Uránbányász dolgozó 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 29-én, 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." (Pál Apostol) Megrendült szívvel tudatom, hogy vitéz VADÁSZ ISTVÁN a Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozatának tagja, a PTE ÁOK fotólabor vezetője életének 81. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Búcsúztatása 2020. október 26-án 11 órakor lesz a Belvárosi templomban, ahol a gyászmisét követően az urnáját is elhelyezzük. Tisztelettel kérem, hogy részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Gyászolják: felesége, rokonai és barátai