14°
19°
10°
Fotó: MW

Novák Katalin: Nemzeti egyetértés van a családok támogatásáról

A családok támogatásával egyetért a magyarok döntő többsége Novák Katalin szerint. A magyar kormány nem a bevándorlókkal, hanem a gyermekes családokkal képzeli el Magyarország jövőjét. A család-és ifjúságügyért felelős államtitkár lapunknak adott interjúban elmondta, a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a lakások jelzáloghitelének csökkentése és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye óriási segítség lehet a magyar családok számára.

A Családvédelmi Akcióterv hét pontját sokan keverik, nem tudják pontosan, milyen lehetőségekről van szó. Július elején bevezetik az első négy intézkedést. Melyek ezek?

Valóban sok újdonság van most egyszerre. A négy pontból az első a babaváró támogatás, ez egy tíz millió forintos kamatmentes kölcsön, amely teljes egészében támogatássá válhat. A második a csok-kölcsön, amelyből már használt lakást is lehet vásárolni, akár két gyermek vállalása vagy nevelése esetén is. A harmadik az úgynevezett hitelelengedés, amit nem ismernek még elegen, de remek lehetőség a jelzáloghitelesek számára, amikor a nagyobb gyermek érkezik a családba. A negyedik a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Fontos a bölcsődefejlesztés is, amelyért május 1-jétől miniszteri biztos is felel. Bízom benne, hogy hamarosan minden olyan család számára, akik ezt igénylik, tudunk megfelelő megoldást kínálni a gyermekekek napközbeni elhelyezésére. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően már most több a bölcsődei hely a kisgyermekek számához viszonyítva, mint valaha, de azon dolgozunk, hogy még több legyen.

Mit kell tudni a babaváró támogatásról?

Ez az egész világon egyedülálló, újszerű családtámogatási forma olyan házasok számára, akik még szeretnének gyereket. A házaspárok tízmillió forintos kamatmentes kölcsönt igényelhetnek július elsejétől, amit maximum 50 000 forintos részletekben elkezdenek törleszteni. Ha öt éven belül születik egy gyermek, akkor a várandósság harmadik hónapjától igényelhető a törlesztés felfüggesztése. Ezután, ha három éven belül megérkezik a második baba, újabb három évig nem kell semmit sem fizetni, és a fennálló hiteltartozás 30% át elengedjük. Ha pedig a harmadik gyermek is megérkezik, akkor a teljes visszafizetendő összeget elengedjük. Ezzel a lehetőséggel 2022. december 31-éig élhetnek a házaspárok. Amennyiben egy család a várandósság harmadik hónapja után igényli a támogatást, akkor úgy kaphatnak tíz millió forintot teljesen szabad felhasználásra, hogy el sem kell kezdeniük visszafizetni az összeget.

Egyéb feltétel nincs is?

A támogatás feltétele, hogy az édesanya legyen 18 és 40 év közötti, és legalább az egyiküknek meghatározott idejű munkaviszonnyal vagy felsőoktatási jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ha van már gyermek, legalább egyikük az első házasságában éljen. Más feltétel nincs.

A csok kiterjesztése pontosan milyen intézkedés?

Mostantól azok is igényelhetik a csok-kölcsönt, akik használt lakást keresnek, ráadásul ugyanazt az összeget kaphatják meg, mintha új ingatlant vennének. A két- és háromgyermekesek is igényelhetik, és nemcsak a tízmillió forintos csokkal, hanem a babaváró támogatással egyszerre vagy azon felül is felvehetik. A kölcsön 25 éves futamidőre, garantáltan 3 százalék alatti kamatra vehető fel, a törlesztőrészlete 10 millió forintnál 48 000 forint, 15 milliónál 72 000 forint havonta. Azok a családok is élhetnek a lehetőséggel, ahol még egy gyermek sincs, de kettő vagy három gyereket terveznek.

Említette, hogy a jelzáloghitelek elengedésére vonatkozó intézkedést kevesen ismerik. Pontosan kinek, milyen feltételekkel és mennyit engednek el az ingatlanhiteléből?

Egy olyan családnál, ahol szeretnének gyermeket, és van jelzáloghitelük, ha megszületik a második baba, 1 millió forintot elengedünk a fennálló lakáshitelből, majd a harmadik gyermek érkezésekor négymillió forintot, és utána is minden gyermeknél egy-egy milliót. Az a cél, hogy azoknál a családoknál, ahol szeretnének még gyermeket, de hezitálnak, hogy ez anyagilag belefér-e a lehetőségeikbe, mérsékeljük a terheket azáltal, hogy csökken a lakás jelzáloghitele.

Milyen mértékű csökkenés lehet ez a gyakorlatban?

Azoknál a családoknál, akik három gyermeket szeretnének, és felveszik a 15 millió forintos csok-kölcsönt, a tőketartozás csökkenése miatt 72 000 forintról, 48 ezerre mérséklődik a törlesztőrészlet a harmadik gyermek után, tehát 5 millióval kevesebbet kell visszafizetniük.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is júliustól lehet igényelni. Erről mit lehet tudni?

Ez egy jó lehetőség arra, hogy a nagycsaládosok mindennapi élete, a gyermekek és a családok biztonságos utazása könnyebb lehessen, hogy nagyobb, biztonságosabb és környezetkímélőbb autójuk legyen, és az autó mérete ne lehessen akadálya újabb gyermek vállalásának. Azok a nagycsaládosok, akik legalább három gyermeket nevelnek akár 2,5 millió forintos vissza nem fizetendő támogatást kaphatnak a minimum hétüléses új személyautó vásárlásához. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a támogatást, sőt már azok az édesanyák is, akik 12. hete várandósak a harmadik gyermekükkel. A támogatás praktikusan azt jelenti, hogy 2,5 millió forinttal olcsóbb lesz a kocsi, amit a nagycsaládosok vásárolnak.

Mennyibe fog kerülni ennek a négy pontnak a bevezetése? Milyen számokkal kalkulálnak?

Erre a félévre 70-80 milliárd forinttal számoltunk.

Az ellenzék kritizálja a családtámogatási intézkedéseket. Miként lehetne össznemzeti ügyet csinálni a demográfiai kérdésből?

Az ellenzék, úgy tűnik, már lemondott arról, hogy képviselje a magyar embereket. Örülnék, ha az intézkedéseink közül legalább néhány pontban sikerülne egyetértésre jutnunk velük. Nem elég megszavazni egy törvény, azt jól végre is kell hajtani. A sok huhogás és ész nélküli kritika senkinek nem segít. A családtámogatásokkal kapcsolatban a magyar emberek és a kormány között nemzeti egyetértés van. A közelmúltban megjelent kutatások is igazolják, hogy a magyarok pártállástól függetlenül fontosnak tartják a családok és a fiatal házasok támogatását. Mi pedig a magyar emberekért dolgozunk.

Hozzászólások

Nemcsak nézelődni
Bukovszki Péter
Kóstolni is lehet a lengyel vodkamúzeumban
ismét nekivágnak / 3 perce
Június elején indul a K2 meghódítására a két magyar hegymászó
Klein Dávid és Suhajda Szilárd olyasmire vállalkozik, ami magyaroknak eddig még soha nem sikerült.
Gyász
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy VIDOVICSNÉ VINCZE ERZSÉBET volt Bruderné a VOLÁN vállalat volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 28-án 14 órakor a pécsi köztemető nagy díszterméből lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FAJCSI FERENCNÉ Pepi pécsi, volt kökényi lakos életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZENNER KÁROLY 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 27-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és papikánk, TÓTH JÁNOS Karancz itthagyott bennünket. Temetése 2019. május 24-én 14 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy fiúnk, testvérünk, unokánk, legifjabb KOMLÓSI ERNŐ 34 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. május 27-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük, hogy csak egy szál virággal emlékezzenek meg róla. Gyászolják szülei, testvérei, nagyszülei és a széles körű rokonság
" Lehunytad szemed... Csendesen elmentél. Szívedben csak az volt, hogy mindenkit szerettél." Fájdalommal tudatjuk, hogy KIS-NAGY SÁNDOR volt Volán dolgozó 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MEINIG ERZSÉBET volt Zsigmond utcai, valamint a Malomvölgyi Szeretet Otthon lakója 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága halottunk TÖRÖK JÁNOSNÉ Kati Margit halálának 6. évfordulóján. Nyugodjál békében! Szerető férjed, lányaid Ibolya és Gabriella, valamint családjaik
Fájdalommal tudatjuk, hogy KIS-NAGY SÁNDOR volt Volán dolgozó 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz a szászvári temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. GÁSPÁR JÓZSEFNÉ királyegyházai lakos, 95 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 22-én 14 órakor lesz a királyegyházai temetőben. Előtte 13.15 órakor gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy HALÁSZ PÉTER a Pécs Városi Tanács gépkocsivezetője 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ Vicze Teréz orfűi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése május 23-án a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz az orfűi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÁN JÓZSEFNÉ Csobán Mária Ibolya főiskolai docens életének 93. évében elhunyt. Temetése polgári és egyházi szertartással 2019. május 24-én, pénteken, 11.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászmisét ezen a napon 17 órakor tartunk a Lyceum templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEZSE BÉLÁNÉ szentlőrinci lakos 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 23-án, 14 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NEMES BERTALANNÉ Simon Mária Marcsi néni kémesi, volt magyarmecskei lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án 15 órakor a kémesi temetőben lesz. A gyászoló család