járvány

2018.05.20. 07:43

Oltási kampánnyal parancsolna megálljt az ebolának Kongó

A fertőzés megelőzését szolgáló intézkedés mintegy hatszáz olyan embert érint, aki közvetlen vagy közvetett módon kerülhet érintkezésbe a vírussal.

Az oltási akció május 21-én veszi kezdetét, a kísérleti oltóanyagot elsősorban az ebolagyanús esetekkel érintkezőknek, elsők között az egészségügyi dolgozóknak adják be – jelentette be az állami televízióban Flory Kabange Numbi, az afrikai ország kormányának szóvivője.

Különféle partnerek 300 ezer adag oltóanyagot ígértek a Kongói Demokratikus Köztársaságnak az oltási kampányhoz, melynek időtartamát nem határozták meg. A kormány megerősítette, hogy eddig 5400 adagot már meg is kapott az ebola elleni oltásokból.

A kormány pénteken 43 megbetegedésről adott tájékoztatást, ugyanazon a napon viszont az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 45 esetről adott jelentést, ebből 25 a beteg halálához vezetett.

A WHO pénteken a korábbi „magas” szintről „nagyon magasra” emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A térségbeli országokra vonatkozó regionális kockázat szintjét ugyanakkor a korábbi „mérsékeltről” „magasra” növelte, miközben az egész világra kiterjedő egészségügyi kockázatot alacsonyan hagyta.

Azon a napon elrendelték a riasztás magas szintjét a Kelet-afrikai Közösség (EAC) tagországai, Burundi, Dél-Szudán, Kenya, Ruanda, Tanzánia és Uganda. Közülük csupán Kenya nem szomszédos Kongóval.

A WHO azt követően tartott válságtanácskozást és döntött a változtatásról, hogy a betegség felütötte a fejét az 1,2 milliós Mbandaka városában is. A nagy kiterjedésű település a székhelye az északnyugati Egyenlítői tartománynak, továbbá nemzeti és nemzetközi folyami, közúti útvonalak mentén fekszik, valamint légiközlekedési csomópont.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában