szólás vagy szabadság?

2018.02.21. 12:24

Öt év börtönt kapott a bahreini kormányt bíráló jogvédő

Nabil Radzsab a Twitteren kínzással vádolta meg a bahreini kormányt, illetve bírálta az arab koalíció jemeni beavatkozását. A hírt a férfi ügyvédje közölte.

A nemzetközileg elismert jemeni kormányt támogató, Szaúd-Arábia vezette arab koalíciónak Bahrein is tagja.

„Ez az ítélet ékes példája annak, miként fojtják el a bahreini bíróságok a szólásszabadságot” – mondta Szajed Ahmed al-Vadaej, a Bahreini Intézet a Jogokért és a Demokráciáért nevű szervezet igazgatója.

Radzsab kétéves börtönbüntetését tölti, amelyet tavaly júliusban szabtak ki rá egy tévéinterjú miatt, amelyben az igazságszolgáltatás szerint álhíreket terjesztett. A 2015-ös felvételen az aktivista azt állította, hogy a politikai foglyokat megkínozzák egyes bahreini börtönökben. Az aktivista elleni jogi hadjáratot a nemzetközi közösség több tagja bírálta.

A bahreini kormány 2011 óta az aktivista minden lépését figyeli, azóta többször szabadságvesztésre ítélték. Hamad bin Isza al-Kalifa bahreini uralkodó 2015 júliusában megkegyelmezett neki egészségi állapota miatt, de 2016 júniusában újra letartóztatták.

Az Emberi Jogok Bahreini Központja nevű szervezetet vezető férfi volt az egyik főszervezője a 2011-es arab tavasz keretében zajló helyi megmozdulásoknak. Ezek során a többségi síita lakosság a polgári jogok kiterjesztését és valódi alkotmányos monarchia megteremtését követelte az 1,4 millió lakosú Bahreint vezető szunnita uralkodóháztól. A tüntetéseket a biztonsági erők a szomszédos országok támogatásával leverték, ám azóta is időről időre fellángolnak, és a rendfenntartókkal való összetűzésekbe torkollnak a tiltakozások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában