Egymilliárdos kár

2018.06.28. 09:36

Ötven kamionnyi árut lopott egy szlovák-magyar bűnbanda

Négy év alatt közel ötven kamionnyi árut lopott el az a szlovák-magyar bűnbanda, amelynek tagjai ellen üzletszerű csalás miatt tett vádemelési javaslatot a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.

A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai strómanok bevonásával szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel, majd a társaságok nevében az interneten keresztül nemzetközi fuvarozást vállaltak.

A szállítmányokért hamis okmányokat bemutató sofőrök jelentkeztek, akik egyetlen esetben sem vitték a célállomásra az árut, hanem ellopták. Televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak így.

A lebukás elkerülése érdekében néhány elcsalt fuvar után a szállításhoz használt teherautókat hátrahagyták, a hamis okmányokat pedig megsemmisítették.

Az NNI a nyomozás során széleskörű együttműködést folytatott a szlovák hatóságokkal. Ennek eredményeképpen derült ki, hogy a banda öt magyar és öt szlovák gazdasági társaság közreműködésével 2012 és 2015 között közel ötven szállítmányt lopott el, amivel több mint egymilliárd forint kárt okoztak.

Az NNI a nyomozás befejezése után a vádemelési javaslatot elküldte a Gödöllői Járási Ügyészségnek – közölte az ORFK.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában