háborúközeli helyzet

2018.07.15. 07:46

Palesztin források szerint Izrael tűzszünetet kötött a gázai fegyveres csoportokkal

A hírt megerősítette Favzi Barhum, a Gázai övezetet uraló Hamász szóvivője is. Úgy fogalmazott, hogy siker koronázta a nyugalom helyreállítására és a konfliktus lezárása irányuló egyiptomi erőfeszítéseket.

Izrael tűzszünetet kötött a gázai fegyveres csoportokkal szombaton, hogy véget vessen a határ menti villongásoknak – mondta egy palesztin tisztségviselő, és a hírt több gázai palesztin csoport is megerősítette.

„Az egyiptomi és a nemzetközi erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült megfékezni az erőszak tovagyűrűzését” – tette hozzá a neve elhallgatását kérő illetékes.

Az Iszlám Dzsihád fegyveres csoport is megerősítette közleményében a hírt, de Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szóvivője ezt egyelőre nem kommentálta.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek bekebelezése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium összesítése szerint 138 palesztin vesztette életét, és több mint 16 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.

Szombaton palesztin szélsőségesek száznál több rakétát és aknagránátot lőttek ki Izraelre, amely válaszul több tucat légicsapást mért a palesztin övezetre. Palesztin egészségügyi források szerint két tizenéves halt meg és tízen megsebesültek az izraeli légitámadásokban. A dél-izraeli Szderótban egy lakóházba becsapódó rakéta három izraelit sebesített meg.

A szombati volt az egyik legsúlyosabb fegyveres összetűzés a gázai fegyveres csoportok és az izraeli hadsereg között a 2014-es izraeli-gázai háború óta. Az izraeli média híradása szerint háborúközeli helyzet alakult ki a térségben.

Május végén is heves összetűzések robbantak ki, és akkor is egyiptomi közvetítéssel kötött fegyverszünetet Izrael és a Hamász.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában