kártérítés

2018.03.29. 06:25

Perelhető Szaúd-Arábia a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt

Egy manhattani bíró azzal magyarázta döntését, hogy a terrortámadások elkövetői zömében szaúd-arábiai állampolgárok is voltak.

George Daniels manhattani kerületi bíró elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy mondják ki semmisnek az ellene benyújtott kereseteket, amelyek szerint Rijád segítette a 2001. szeptemberében elkövetett terrorakciók végrehajtóit.

A pert néhány amerikai család kezdeményezte, amely elvesztette hozzátartozóját a terrorakciókban, illetve amerikai vállalatok és biztosítótársaságok is vannak a felperesek között. Anyagi kártérítést követelnek a szaúdi kormánytól.

Daniels bíró érvelése szerint a panaszosok által előterjesztett indoklásnak „ésszerű alapja van”, és elégséges ahhoz, hogy a szaúdi kormány képviselői a bíróság előtt feleljenek az Egyesült Államokban 2016-ban a terrorizmus támogatói elleni igazságszolgáltatásról hozott törvény alapján. Az akkori amerikai elnök, Barack Obama 2016-ban vétóval próbálta megakadályozni, hogy az áldozatok hozzátartozói perelhessék a sivatagi királyságot, de a kongresszus mindkét háza leszavazta az elnököt, és a törvény életbe lépett.

A manhattani kerületi bíró szerdán ugyanakkor elutasította a panaszosoknak azt a követelését, hogy indítsanak pert két szaúdi bank és egy szaúdi építkezési vállalat ellen, amelyek feltételezéseik szerint segítették az al-Kaida nevű terrorszervezetet és vezetőjét, Oszama bin Ladent a terrorakciók előkészítésében és végrehajtásában. George Daniels ezt azzal utasította el, hogy nem illetékes külföldi jogi személyek ügyében eljárni.

A szaúdi kormány mindig következetesen cáfolta, hogy köze lett volna a terrormerényletekhez, és a 2016-os törvény elfogadásakor Rijád megerősítette: következményei lesznek az amerikai döntésnek. Végül azonban Szaúd-Arábia nem tett lépéseket az Egyesült Államok ellen. Az amerikai-szaúdi kapcsolatok nem sínylették meg az amerikai törvény megszavazását.

A 2001-es terrortámadások elkövetői eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a washingtoni Pentagon (védelmi minisztérium) arlingtoni épületébe. A terroristák által elrabolt harmadik gép Pennsylvaniában zuhant le. A terrortámadásokban csaknem háromezer ember vesztette életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában