A haza embere

2020.09.04. 13:50

Posztumusz elismerésben részesült a Béres Csepp feltalálója

Életpéldájával erőt és hitet sugárzott, Istenbe vetett hittel teljesítette a magyarságszolgálat nemes küldetését – indokolta döntését a Haza Embere címet adományozó Százak Tanácsa.

„A Százak Tanácsa azoknak a tagjainak, akik a magyarság szorongatott helyzetében munkásságukkal, életpéldájukkal erőt és hitet sugároztak, azoknak, akik ma is segítenek abban, hogy a remény és bizalom csapata legyünk, akik Istenbe vetett hittel teljesítették és teljesítik a magyarságszolgálat nemes küldetését, évente a Haza Embere oklevelet szavazza meg” – írja pénteki közleményében a Százak Tanácsa, hozzátéve, hogy az idei év kitüntetettje néhai Béres József, a Béres Csepp feltalálója lett.

Béres József életművét Márai Géza agrármérnök, a Szent István Egyetem tanára értékelte a Százak Tanácsa szeptember 3-án megtartott rendes ülésén, a Magyar Művészeti Akadémia budapesti székházában, ahol a feltaláló fia, ifj. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke vette át édesapja nevében az elismerő oklevelet.

Ifj. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke az édesapjának adományozott elismerő oklevéllel a kezében

Béres József (1920-2006) – aki haláláig maga is tagja volt az 1996-ban megalakult Százak Tanácsának, és akit fia is követett ebben a tisztségében – 1964-től agrárkutatóként dolgozott a Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézetben, Kisvárdán. Jelentős eredményei a burgonya és a dohány kórokozói által kiváltott betegségek tanulmányozásához és gyógyításához fűződnek. A kezdeti talajtani, majd növényi, később állatokon elvégzett vizsgálatainak belső logikája, különleges kutatói alkata és szenvedélye vezette el az ember krónikus betegségeivel való foglalkozásig. Érdeklődésének homlokterében a rák mint multifaktoriális betegség állt. Életműve az ember anyagcsere-folyamatait és immunrendszerét támogató, annak működését javítani képes cseppjeiben csúcsosodott ki. A Béres Csepp gyógyszer és hungarikum. Béres József Magyar Örökség Díjas, Széchenyi-díjas tudós, szobra helyet kapott a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

Béres József
Fotó: Béres Alapítvány

A Haza Embere korábbi kitüntetettjei között van például a könyvkiadással foglalkozó Püski házaspár, Fekete Gyula író, Csoóri Sándor író és költő, valamint Grosics Gyula futballista, az Aranycsapat tagja is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában