biztonság

2021.03.03. 10:44

Rakétatámadás ért egy iraki légitámaszpontot a pápa látogatása előtt két nappal

A helyzet most komoly fejtörés elé állítja az út szervezőit.

Rakétatámadás ért szerdán egy iraki katonai légitámaszpontot, a pápa látogatása előtt két nappal – jelentette az iraki hivatalos hírügynökség, és megerősítette ezt a nemzetközi koalíciós erők szóvivője.

Tíz rakétával támadták a nyugat-iraki Anbár tartományban lévő Ín el-Aszad támaszpontot, amelyen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló külföldi koalíciós katonák közül is sok állomásozik. A tízből több a létesítmény területén csapódott be, de arról nem közöltek semmit, hogy bárkinek baja esett volna. Az iraki biztonsági erők vizsgálják, hogy kik voltak a támadók.

Hasonló támadás már több történt Irakban az utóbbi hetekben, sőt az utóbbi egy évben. Miután az amerikai erők 2020 januárjában dróntámadással megölték Kászem Szulejmáni iráni tábornokot, Irán megtorlásul az Ín el-Aszad támaszpontra is csapást mért.

Pénteken érkezik iraki látogatásra Ferenc pápa, katolikus egyházfőként először. Az AFP hírügynökség szerint ezek a támadások nagy fejtörés elé állítják az út szervezőit.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő kedden mégis hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa évek óta el akar látogatni Irakba, és az utat nem tartja veszélyesnek sem biztonsági szempontból, sem a koronavírus-világjárvány miatt. Sehol nem találkozik tömegekkel, a programban kevés a nyilvános esemény, zárt térben a legtöbben a Ninivei-fennsíkon található Karakos keresztény templomában várják az egyházfőt, de ott is csak néhány százan lesznek jelen.

Ami a biztonsági feltételeket illeti, a szóvivő elmondta, hogy szokás szerint a Vatikán biztonsági emberei és a svájci gárdisták végigjárták a látogatás útvonalát. Ferenc pápának páncélozott járművet biztosítanak, az egyházfő azonban nem szokott ilyet igénybe venni.

Mindvégig zárt autóban közlekedik majd, kivéve Erbílben, ahol a stadionban tartandó misén nyitott járműben fog utazni. A 30 ezres stadionba 10 ezer embert engednek be – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában