Brüsszel kedvenc maffiózója

2019.10.04. 12:38

Reynders biztosi kinevezése olyan lenne, mintha Al Capone uralná Chicagót

Belgiumban nyílt titoknak számít, hogy az Európai Bizottság igazságügyi biztosjelöltje diktátoroktól származó pénzek tisztára mosásával szerezte hatalmas vagyonát.

Tizennégy titkosszolgálati jelentéssel támasztotta alá a Didier Reynders belga külügyminiszter elleni korrupciós beadványát Nicholas Ullens de Schooten, aki 11 évig állt a belga titkosszolgálat alkalmazásában.

Az egykori titkos ügynök a V4NA nemzetközi hírügynökségnek adott interjújában elmondta: motivációját abból meríti, hogy nagyapja harcolt a nácik ellen a második világháborúban, és nem akarja hagyni, hogy „egy Al Capone vezető pozícióba kerüljön” az Európai Unióban.

„A nagyapám részt vett a belga ellenállásban a náci Németországgal szemben, ez az első számú motivációm. De sokkal több van ennél” – nyilatkozta Nicholas Ullens de Schooten a V4NA-nak.

Az egykori titkos ügynök hivatali ideje alatt többször jelentette, hogy az 1999 és 2011 között pénzügy-, majd 2011-től máig külügyminiszterként funkcionáló

Didier Reynders számos korrupciógyanús ügyben és pénzmosásban is érintett lehet, ám egyszer sem indult nyomozás a liberális politikus ellen.

Ullens szándéka, hogy szerdai második ügyészségi beadványával megakadályozza a belga liberális jogász kinevezését az Európai Bizottság igazságügyi biztosává.

„Az egész az úgynevezett kazah botránnyal („Kazakhgate”) kezdődött. Franciaország – belga közvetítéssel – 45 harci helikoptert adott el kazah oligarcháknak. Az üzlet mögött Reynders állt, amit az ügyet vizsgáló francia ügyvédnő naplójából tudunk, amiben a befolyásos politikus neve is szerepelt.

Reynders a bíróság előtt azt vallotta, hogy valóban találkozott az ügyvédnővel, de csak egy kongói ellenálló ügyében beszéltek. Mindenki hitt neki, noha semmiféle bizonyítékkal nem állt elő. Ezt a belga hírszerzési dokumentumokból tudom, 11 évig dolgoztam a titkosszolgálatnak„ – fejtette ki Ullens.

Állítását alátámasztja, hogy Belgium 2007-ben állampolgárságot adott az egyik oligarchának, Patokh Csodijevnek, akit hazájában 20 év börtönre ítéltek.

Ullens a V4NA-nak elmondta: a belga titkosszolgálatnál eltöltött tizenegy éve alatt Reynders neve kétévente felvetődött valamilyen korrupciós üggyel kapcsolatban.

Az első alkalom 2009-ben volt, amikor a belga rendőrség új székházba költözött Brüsszelben.

”Ez a költöztetés 40 millió eurójába került a belga adófizetőknek. Hasonlóan gyanús eset volt a brüsszeli orosz nagykövetség építése 2006-ban, az épületet ugyanis Jean-Pierre Reynders, Didier Reynders öccse tervezte.

Abnormális, hogy Brüsszelben, a NATO és az Európai Parlament központjában a pénzügyminiszter testvérére bízzák egy ilyen, belbiztonsági szempontból fontos intézmény belső elrendezésének kialakítását„ – nyilatkozta az egykori titkos ügynök.

Amikor a ”Kazakhgate„ felderítésére létrehozott egységbe került, Ullenst a belga titkosszolgálat rendőrségi vezetője súlyosan megfenyegette.

Kétszer behívatott meghallgatásra, majd a harmadik alkalommal halálosan megfenyegetett. Azt mondta, ha aláírom a jelentést, veszélybe sodrom a saját, a feleségem és a négy gyermekem életét. Meggyőződésem, hogy e mögött is Reynders állt – fűzte hozzá a volt titkosszolga.

Belgiumban nyílt titoknak számít, hogy az Európai Bizottság igazságügyi biztosjelöltje a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában piszkos közbeszerzési ügyletekből, illetve diktátoroktól származó pénzek tisztára mosásával szerezte hatalmas vagyonát.

„Moammer Kadhafi [volt líbiai elnök, aki 2011-es bukásáig állt az észak-afrikai ország élén] 17 milliárd eurót tartott belga bankokban. Amikor Kadhafi meghalt, Reynders éppen váltott, pénzügyminiszterből külügyminiszterré nevezték ki. Az ENSZ befagyasztotta a líbiai rezsim külföldi bankszámlákon tartott vagyonát, hogy a helyi hadurak ne finanszírozhassák az ember- és fegyverkereskedelmet” – világítja meg a hátteret a volt titkosszolgálati alkalmazott.

Hozzáteszi: Reynders az ENSZ figyelmeztetése ellenére engedélyt adott a pénz kifizetésére, a belga bankok legalább 2 milliárd eurót át is utaltak Fajez esz-Szarrádzs jelenlegi líbiai miniszterelnök számlájára.

A volt titkos ügynök azt mondja, azért adta be másodszor is a korrupciós vádakat Reyndersszel szemben, mert becsületbeli ügynek tartja, hogy kiderüljön az igazság Brüsszel kedvenc maffiózójáról.

Ha Didier Reynderst megválasztanák az Európai Bizottság igazságügyi biztosává, az olyan lenne, mintha Al Capone vezetné a chicagói rendőrséget.

Ez az ember éveken keresztül borzalmas dolgokat művelt, és most őt akarják megválasztani az európai jogrend őrzőjének.

Számomra ez hihetetlen és elfogadhatatlan

– szögezte le Ullens.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában