Költségvetési csalás gyanúja

2019.05.17. 17:45

Sokmilliós gazdasági visszaélés az MSZP-ben?

A párt felső vezetése azt kérte a megyei szervezettől, hogy ne szivárogtassák ki ezt az ügyet.

Költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az MSZP-hez köthető sokmilliós gazdasági visszaélések ügyében a Nemzeti Adó– és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Az ügy előzménye a februári kongresszus előtt a szocialista választmányi tagoknak is szétküldött belső interpelláció írásos változata, amelyben az szerepel, hogy az MSZP felső vezetése eltussolt egy súlyos gazdasági bűncselekményt.

Fekete Zoltán Pest megyei pártvezető az MSZP elnökének címzett, a párt belső levelezésében is szétküldött februári levele azzal kezdődik, hogy a szocialisták Pest megyei szervezete 2016-ban súlyos, sokmilliós gazdasági visszaéléseket tárt fel,

amiről több ismert MSZP-s politikust, többek között Molnár Gyula akkori pártelnököt, illetve Tóth Bertalan frakcióvezetőt is tájékoztatták.

A belső interpelláció szerint a felső vezetés azt kérte a megyei szervezettől, hogy ne szivárogtassák ki ezt az ügyet, mert „helyzet van”. 2018-ban hasonló okokból nem került nyilvánosságra semmi, holott az etikai bizottság elnöke, illetve más, ügyvédként dolgozó párttagok is

úgy ítélték meg, hogy akár a költségvetési csalás gyanúja is fennállhat, mivel több dokumentummal utólag félrevezették a NAV-ot és az ÁSZ-t is – olvasható a levélben, amelynek írója arra is kitért, hogy a számvevőszék akár fel is függesztheti az MSZP-nek járó állami támogatást,

ami beláthatatlan következményekkel járhat a párt jelenére és jövőjére vonatkozólag.

Azt nem tudni, utóbbi bekövetkezik-e, de a Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta a portált, hogy

az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Úgy tudják, egyelőre még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

Ide tartozik még, amiről a Magyar Nemzet írt néhány hónapja, hogy információik szerint éppen az MSZP Pest megyei szervezetének mérlegével vannak problémák, de a portál forrása biztos benne, a most szombaton tartandó kongresszuson elfogadják a párt büdzséjét.

Az üggyel kapcsolatban korábban a PestiSrácok.hu-nak megszólalt egy befolyásos szocialista politikus is, aki a kiszivárgott levéllel összefüggésben elmondta portálunknak, hogy szerinte ez egy megyei, és egy megyén belül egy helyi szervezet könyveléséhez köthető vita. Hangsúlyozta: nem zárható ki, hogy történhettek szabálytalanságok, ám ez az MSZP működését érdemben nem befolyásolja, a felelősöket pedig helyi szinten kell keresni. A portál forrása nehezményezte, hogy

éppen a februári kongresszus és választmányi ülés előtt szivárog ki egy ilyen belső levél, így az sem zárható ki, hogy ez az MSZP-n belüli hatalmi harc része.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a nyomozást megelőző levél állítólagos írója, Fekete Zoltán kétes ügyeiről a PestiSrácok.hu több cikket is jegyzett az elmúlt években, sőt,

Keller László a portálnak úgy nyilatkozott, hogy Fekete a Pest megyei baloldal megrontója, aki mintegy „maffiahálózatként” működteti helyi sleppjét.

Medgyessy Péter volt közpénzügyi államtitkára hozzátette azt is, Fekete kezében van a Pest megyei pártszervezet, melyet mára az ő egyetértése nélkül nem lehet irányítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában