védőnők elismerése

2020.01.14. 13:53

Soltész Miklós: a gyermekvállalást lelkileg is támogatni kell

A gyermekvállalást nemcsak anyagilag, de lelkileg is támogatni kell – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Kecskemét, 2019. szeptember 12. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára beszédet mond a Szent István emlékkonferencián Kecskeméten, a Piarista Gimnázium Dísztermében 2019. szeptember 12-én. MTI/Bús Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Bús Csaba

Soltész Miklós a Védőnők a gyermekáldásért díj átadásán elmondta, a kormány különböző családpolitikai intézkedéseinek már látszanak az eredményei, hiszen a termékenységi ráta mára 1,25-ről 1,49-re nőtt, szintén emelkedett – 43 százalékkal – a házasságkötések száma, míg a válásoké 23 százalékkal csökkent, és a terhességmegszakítások száma is 40 ezerről 28 ezerre csökkent.

Az államtitkár kiemelte, a kormány következetes, kiszámítható és eredményes családpolitikát folytat, és ezeknek a döntéseknek van és kell is lennie eredményének, azonban

nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok lelki, erkölcsi támogatására is. Talán ebben van a legnagyobb hiány szerte a világon, ám ha ezen változtatni tudunk, akkor tovább javulhat a demográfiai helyzet.

Ugyanilyen fontosnak nevezte a szülés körülményeit, hiszen egy pozitív szülésélmény meghatározó a további gyermekek vállalásában.

Soltész Miklós kitért arra, hogy a védőnők szerepe mind a várandósság időszakában, mind a szülés után meghatározó. Úgy fogalmazott: a teremtett világot, a teremtett embert védeni kell, onnantól, hogy egy magzati élet megmozdul, hiszen a legvédtelenebb teremtményről beszélünk. „Ha a magzatok védelméért nem szólal fel egy közösség szeretettel, odaadással, akkor hibát, bűnt követünk el” – tette hozzá.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke arról beszélt,

szeretnének a gyermeket tervező fiatalokhoz is eljutni, segítve őket abban, hogy minél felkészültebben, egészségesebben tudjanak gyermeket vállalni.

Mindezek érdekében továbbképzéseket szerveznek majd. Fontos, hogy a védőnői szervezet ebben a munkában olyan partnereket találjon, akik szintén a kívánt gyermekek megszületéséért dolgoznak – mondta.

A Babacsalogató Alapítvány Védőnők a gyermekáldásért díját idén Vidáné Válóczi Éva, Borbélyné Horváth Anikó és Katona Csabáné vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában