Ország-világ

2019.11.22. 15:59

Számos embert őrizetbe vettek Algírban egy éjszakai tüntetésen

A tüntetők kifogásolják az elnökválasztáson induló jelölteket, a vezetők távozását követelik.

Több mint nyolcvan embert vettek őrizetbe Algírban, akik péntekre virradó éjjel tüntettek a december 12-re kiírt elnökválasztás ellen – közölte az Őrizetesek Kiszabadításának Nemzeti Bizottsága (CNLD) nevű civil szervezet.

Az előállítottak legtöbbjét a főváros elővárosaiban lévő rendőrkapitányságokra szállították – közölte a február óta tartó tiltakozó megmozdulások során az utóbbi hónapokban őrizetbe vett embereket nyilvántartó és a védelmüket ellátó szervezet.

Csütörtökön immár második egymást követő estén több száz tüntető vonult az utcára, hogy tiltakozzanak a december 12-re kiírt elnökválasztás ellen. A tüntetők – miután a megmozdulások hatására 20 évi elnökség után áprilisban lemondott Abdel-Azíz Buteflika -, most a rendszer teljes lebontását követelik.

Előző este mintegy száz embert állítottak elő egy hasonló tüntetésen, többségüket néhány óra után elengedték. Huszonkilenc tüntető ellen „engedély nélküli gyülekezés” és más címeken vádat emeltek, nyolc tiltakozót „bűnszövetkezethez tartozás” vádjával előzetes letartóztatásba helyeztek.

2001 óta szigorúan tilos a tüntetés Algírban, bár a hatóságok február 22. óta eltűrik a keddenként és péntekenként tartott felvonulásokat.

Pénteken több százan gyülekeztek Algír központjában a 40. heti felvonuláshoz.

A tüntetők kifogásolják az elnökválasztáson induló jelölteket, a vezetők távozását követelik és bírálják a kampány során történt őrizetbe vételeket.

„Ez nem választási, hanem megtorló kampány” – skandálták a tüntetők az Tout sur l'Algérie (Mindent Algériáról, TSA) hírportálon közzétett videofelvételen.

A választási kampány kezdete – vasárnap – óta több tucatnyi embert vettek őrizetbe, amiért a jelöltek kampányrendezvényeinek helyszínén tüntettek vagy megzavarták a gyűléseket.

Négy embert hétfőn másfél évi letöltendő börtönre, 14 társukat pedig két hónapi felfüggesztett elzárásra ítélték egy jelölt gyűlésének megzavarása miatt.

Az eredetileg júliusra kitűzött, majd jelöltek híján elhalasztott elnökválasztáson öt jelölt indul, valamennyien részt vettek Buteflika rendszerében, illetve támogatták azt. A két legesélyesebb két volt miniszterelnök, Ali Benflisz és Abdelmadzsid Tebbún.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában