A terror évfordulója

2018.03.22. 11:12

A bevándorlás életveszélyt jelent

A migrációhoz nem fűződik alapvető emberi jog, de a biztonságos élethez igen.

Forrás: MTI Fotó

Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető emlékeztetett:

ma van a második évfordulója a Brüsszelben elkövetett terrortámadásnak, amelynek 32 halálos áldozata és 340 sérültje volt. Az elmúlt két és fél évben 27 terrortámadást követtek el Európában migrációs hátterű terroristák

- fogalmazott, hozzátéve: a támadásoknak 330 halottja és több mint 1300 sérültje volt.

A külügyminiszter azt mondta, az elkövetők bevándorló hátterű terroristák voltak, akik vagy a mostani illegális bevándorlási hullámot használták fel, hogy ellenőrzés nélkül bejussanak Európába, vagy korábban érkeztek, esetleg még a szüleik jöttek ide, de a társadalmi integráció az esetükben kudarcot vallott, nem fogadták el az európai életforma alapjait, az európai alapértékeket.

Soha nem volt olyan súlyos a terrorfenyegetettség Európában, mint most – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külügyminiszter kitért arra: súlyos viták zajlanak New Yorkban, Genfben és Brüsszelben, például múlt héten New Yorkban az ENSZ migrációs csomagjáról folytatott kormányközi vita második fordulóját tartották.

Közben az Európai Bizottság azt akarja elérni, hogy az EU már most döntsön arról, alá fogja írni a migrációs csomagot decemberben, annak ellenére, hogy a vita jelenleg zajlik, és még messze nem zárult le – magyarázta.

Szijjártó Péter kiemelte: a migrációval kapcsolatos vitákban a legmarkánsabb harc jelenleg akörül zajlik, hogy a migránsok jogai előbbre valóak-e az európai emberek jogainál. Hozzátette: Magyarországon kívül senki nem vetette fel, hogy az európai embereknek is vannak jogai, például joguk van a biztonsághoz.

Kijelentette: a migrációhoz nem fűződik alapvető emberi jog, de a biztonságos élethez igen, elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy ma Európában a migránsok jogait a biztonságos élethez való jog elé akarják helyezni

- hangsúlyozta. Úgy látja, minden európai embernek, így minden magyarnak is alapvető emberi joga, hogy biztonságban és terrorfenyegetettség nélkül éljen Európában.

A külügyminiszter arról is beszélt, az az álláspont kezd elhatalmasodni Nyugat-Európában, hogy a nagyvárosi létforma mindennapi velejárója a terrorfenyegetettség, de „mi ezt nem fogadjuk el, mindent megteszünk”, hogy ez Magyarországon ne így legyen.

Vajon a bevándorláspárti politikusok hogyan magyaráznák el az álláspontjukat annak a 330 és 1300 családnak, amely elveszítette szerettét, vagy ahol a családtagok megsérültek a terrortámadások során? – tette fel a kérdést Szijjártó Péter.

Úgy vélte, „ha mi nem védjük meg magunkat, akkor minket senki sem fog megvédeni”, ezért harcolni fogunk a jövőben is azért, hogy az európai szabadsághoz fűződő jog ne kerüljön hátrányos megkülönböztetésbe a migránsok jogaihoz képest. Tíz éve mindenki természetesnek vette az európai biztonságot, de mára bebizonyosodott, hogy meg kell harcolni érte – fogalmazott.

Szijjártó Péter egy a Migration Aid ügyével kapcsolatos kérdésre elmondta: a szervezet magyarázkodása „szánalmas”, nincs értékelhető információ arról, hogy zajlott-e, és ha igen, milyen céllal, kinek az utasítására adatgyűjtés a tranzitzónákban.

„Lebukáshulláma” indult meg azoknak a szervezeteknek, amelyek a migrációt Magyarországra szervezni akarják – vélekedett.

Közölte: a Stop Soros törvénycsomag rendezheti a helyzetet, és ha olyan összetételű parlament lesz a választás után, amely bevándorlásellenes, akkor a törvénycsomag elfogadásával létrejöhetnek olyan jogosultságok, hogy a nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztető NGO-k tevékenységét adminisztratív eszközökkel korlátozni lehet, vagy be lehet tiltani.

Borítókép:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter A terror áldozatai címmel tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. március 22-én.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában