együttműködés

2019.06.16. 12:37

Szüntelenül keresik a Hableány három áldozatát

A Duna tel­jes déli sza­ka­szán fo­lya­ma­tos a ku­ta­tás, a magyar és a koreai szakemberek közösen dolgoznak.

Forrás: police.hu

Szünet nélkül folytatják a keresést a BRFK vízirendőrei a Készenléti Rendőrséggel és a koreai katonákkal, parti őrökkel és tűzoltókkal együttműködve a Duna Budapesttől délre eső 215 kilométeres szakaszán, hogy megtalálják a budapesti hajóbaleset három áldozatát – írta a police.hu.

A munka kiterjed a folyóra, valamint az ár- és hullámterületére egyaránt.

A hajókkal és motorcsónakokkal a vízen keresést folytatók állandó együttműködésben vannak a parti kutatást, illetve a légi felderítést végző rendőri egységekkel, folyamatos kapcsolattartás mellett, szisztematikusan végzik a keresést.

Május 29-én este a budapesti Margit hídnál két hajó ütközött össze, az egyik jármű – a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával – elsüllyedt. A balesetet heten élték túl. A szerencsétlenség után a Dunában, és a kedden kiemelt roncsban is találtak holttesteket, de három áldozatot még keresnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában