vád

2018.02.18. 18:15

Tagadja a gáztámadást Törökország

Az ügy előzménye, hogy szíriai kurd és állami sajtóorgánumok azzal vádolták meg szombaton Törökországot, hogy gáztámadást hajtott végre az ország északnyugati részén, Afrín körzetében.

A török külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai konferencián egy sajtótájékoztatón tagadta vasárnap, hogy országa vegyi fegyvert alkalmazott volna a szíriai hadműveletében, és leszögezte, hogy különös gondot fordítanak a civil lakosság védelmére.

Az ügy előzménye, hogy szíriai kurd és állami sajtóorgánumok azzal vádolták meg szombaton Törökországot, hogy gáztámadást hajtott végre az ország északnyugati részén, Afrín körzetében. A szíriai állami hírügynökség szerint Törökország mérgező anyagot tartalmazó lövedékeket lőtt ki egy falura Afrín közelében, ami miatt hat fulladozó civilt vittek kórházba.

„Ez kitalált történet, Törökország soha, semmilyen vegyi fegyvert nem használt” – mondta újságíróknak Mevlüt Cavusoglu Münchenben, és azt hangoztatta, hogy a vád csak propaganda a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló szervezetek részéről.

A PKK három évtizede harcol a törökországi kurd területek önállóságáért. Ankara terrorszervezetnek minősítette.

Cavusoglu azzal is megvádolta a szíriai kurd önvédelmi erőt (YPG), hogy „élő pajzsként” használja a civil lakosságot az ellenőrzése alatt tartott területeken. Törökország január közepe óta folytat offenzívát az északnyugat-szíriai Afrín körzetet uraló, Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű milíciaszövetség ellen, amelyben az YPG vezető szerepet tölt be.

Az SDF vasárnap bejelentette, hogy a török offenzíva megtorlásaként Szíria északi részéből török területet támadott meg szombat éjszaka, és veszteségeket okozott a török hadseregnek. Ez az első eset, hogy az SDF török erőket támadott meg a határ túloldalán.

„Az erőink hadműveletet hajtottak végre Hatay török tartomány Kirikhan nevű kerületében egy gyülekezési pont ellen, ahol a török katonaságot és a vele szövetséges szíriai erőket vonják össze” – jelentette be az SDF egy közleményben, de ezt független forrás nem erősítette meg, és Törökország sem reagált rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában