bűnügy

2018.11.30. 14:46

Terrorizmus miatt letartóztatták a BBC egyik ruandai munkatársát

Robbanószerkezetek birtoklása és terrorcselekmény előkészítésében való részvétel miatt letartóztatták a BBC brit műsorszolgáltató egyik ruandai munkatársát – jelentette be pénteken a Ruandai Nyomozóiroda.

A 39 éves Phocas Ndayizerát egy héttel korábban látták utoljára hozzátartozói. A férfi akár 20 év börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják.

A nyomozóiroda szóvivője, Modeste Mbabazi csütörtökön elmondta, hogy tetten érték a rádiós újságírót, aki éppen robbanószerkezeteket vett át, amikor a hatóságok elfogták. Mbabazi hozzátette: vizsgálat indult a férfi ellen, és megpróbálják kideríteni, hogy milyen terrorcsoportokkal állhatott kapcsolatban.

A Ruandai Nyomozóirodát az év elején hozták létre, hogy átvegye a rendőrségtől a bűncselekmények felderítésének folyamatát.

Ndayizera csütörtökön a médiának azt mondta: nem tudja, miért fogták el, és mivel vádolják.

A ruandai újságírók szervezete közleményében azt írta: reméli, hogy a férfi tisztességes, igazságos és gyors eljárásban részesül, de nem tud beavatkozni az ügybe, mert az nem áll kapcsolatban Ndayizera újságírói tevékenységével.

A BBC rádió ruandai nyelvű adását 2014-ben felfüggesztették. Ennek oka az volt, hogy műsorszolgáltató egy olyan dokumentumfilmet sugárzott az Egyesült Királyságban, amelyben megvádolták Paul Kagame ruandai államfőt: köze volt Juvénal Habyarimana akkori elnök repülőgépének 1994-es lelövéséhez. A merényletet követően kezdődött meg a népirtás, amelyben az ENSZ szerint mintegy 800 ezren vesztették életüket. Kagame 1994 óta irányítja a közép-afrikai országot, 2017 augusztusában harmadszorra is elnökké választották. Az államfőt rendszeresen vádolják a szólásszabadság elfojtásával és az ellenzék elnyomásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában