bűnügy

2019.05.30. 17:46

Több embert elraboltak a Boko Haram fegyveresei

Szemtanúk beszámolói szerint a támadást követően a fegyveresek két csoportra oszlottak, és elmenekültek a közeli Csád-tó irányába.

Feltételezhetően a Boko Haram terrorszervezet tagjai elraboltak 11 embert Niger délkeleti részéről – közölte egy kormányzati tisztviselő csütörtökön.

A fegyveresek nyolc nőt és három férfit raboltak el a délkelet-nigeri Diffa tartomány egy falujából csütörtökön, a kora reggeli órákban – mondta el a régió kormányzója.

Néhány órával később előkerült az egyik elrabolt férfi, egy imám holtteste, a többieket azonban továbbra is eltűntként tartják számon – tette hozzá.

Szemtanúk beszámolói szerint a támadást követően a fegyveresek két csoportra oszlottak, és elmenekültek a közeli Csád-tó irányába. A Csád, Kamerun, Niger és Nigéria határán elterülő Csád-tó környéke ugyanis a Boko Haram fellegvárának számít.

A Boko Haram fegyveresei egy iszlám kalifátus létrehozásáért küzdenek Nigéria északkeleti részén, de rendszeresen hajtanak végre támadásokat a szomszédos Csádban, Nigerben és Kamerunban is.

A terrorszervezet 2009 óta tartja félelemben a térséget. Becslések szerint azóta több tízezer ember halt meg támadásaiban, és mintegy 2,5 millió ember menekült el otthonából az erőszakos cselekmények elől.

A Boko Haram rendszeresen rabol el nőket és gyerekeket, hogy ezzel kényszerítse rá őket a csoporthoz való csatlakozásra, illetve sok nőt kényszerrel férjhez adnak a Boko Haram harcosaihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában