megfizették a kárt

2021.11.08. 09:53

Több tízmillió forint kárt okozó cégvezetők ellen emeltek vádat

A négy cégvezető 90 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek azzal, hogy évekig nem fizettek útdíjat.

Több tízmillió forint összegű kárt okozott négy cégvezető a költségvetésnek azzal, hogy céges autóikkal közlekedve éveken át nem fizettek útdíjat – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vádlottak – két férfi és két nő – fuvarozással foglalkozó négy gazdasági társaság vezetői. Az M5-ös autópálya nagyfelújítási munkálataival összefüggésben egyikük 2017-ben, másikuk 2019-ben fuvarozási szerződést kötött a kivitelezővel, majd a vádlott-társaikkal maguk is alvállalkozói keretszerződést kötöttek.

A felújítási munkákban részt vevő vállalkozások gépjárművei a munkálatokkal összefüggésben végzett szállításaik során az egyébként díjköteles útszakaszokat térítésmentesen vehették igénybe. Ennek érdekében a vádlottak a céges járműveiket nyilvántartásba vetették.

A vádlottak azonban 2017 és 2020 között több ezer esetben visszaéltek a díjmentességgel, mert a más célú szállításaik után sem fizettek útdíjat, ezáltal egyenként 12 és 30 millió forint közötti összegű, összesen mintegy 90 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A cégvezetők az általuk okozott kárt a nyomozás során kifizették. A Kecskeméti Járási Ügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolja, velük szemben – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában