Jogos elvárások

2018.12.03. 18:21

Törvényt alkotna a Gyulafehérvári Nyilatkozat alapján az RMDSZ

A szövetség azokat a rendelkezéseket emelné törvényerőre, amelyek a mai napig nem valósultak meg a nyilatkozatból.

Az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseinek törvénybe foglalását kezdeményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely egy erre vonatkozó törvénytervezetet iktatott hétfőn a román parlamentben.

A szövetség hétfői közlése szerint azokat a rendelkezéseket emelnék törvényerőre, amelyek a mai napig nem valósultak meg a nyilatkozatból.

Az RMDSZ törvényhozói törvénytervezetbe foglalták az 1918-ban az erdélyi románok nemzetgyűlése által elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját, amely kimondja: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

Az RMDSZ a törvénytervezetében azt kéri, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, a bíróságokon és törvényszékeken, különítsen el a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahelyet a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezető testületeiben, valamint a különböző szaktárcák testületeiben.

Kérték azt is, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását szabályozzák a kisebbségi statútumban, illetve tegyék lehetővé a megyei önkormányzatok döntése nyomán fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.

Az RMDSZ úgy értékeli, hogy Románia 100 éves évfordulóján a román jogrendbe be kell emelni az ország területén élő nemzeti kisebbségek jogos elvárásait. „A demokrácia alappillére a jogállamiság, a román demokrácia pedig csakis akkor lehet teljes, ha közjogi szempontból is érvényesek és alkalmazásukban is háborítatlanok a modern román állam jogalapját jelentő 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen megfogalmazottak” – olvasható a közleményben.

A nyilatkozat a románok egyesülését kimondó paragrafus kivételével soha nem lett a román jogrend része.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában