határozott álláspont

2020.09.17. 07:35

Ursula von der Leyen: nemzeti hatáskörben marad a minimálbér

Nem lesz egységes, európai minimálbér, a tagállamok hatáskörében marad a kollektív egyeztetések keretében a kötelező legkisebb keresetről szóló döntés – hangsúlyozta évértékelő beszédében Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke nem először foglalt határozottan állást a bérkérdésben, ennek ellenére Dobrev Klára és párja még mindig saját sikeréről beszél, európai minimálbért emlegetve.

Nem telik el úgy nap, hogy ne próbálná meg megvezetni a magyar embereket Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártja, kihasználva a koronavírus terjedése miatt kialakult, jövedelmi helyzetükkel kapcsolatos félelmeiket – figyelmeztet a Magyar Nemzet cikke.

Ursula von der Leyen: nem lesz európai minimálbér

A Demokratikus Koalíció szerdai közleményében ismét azt állította, hogy az Európai Bizottság elkötelezte magát az európai minimálbér mellett. Közben Ursula von der Leyen bizottsági elnök évértékelő beszédében világossá tette:

a nemzeti hagyományokat tiszteletben tartva, tagállami szintű minimálbér bevezetésére tesz javaslatot, az ezzel kapcsolatos keretrendszer megalkotása lesz Brüsszel feladata.

Az Európai Bizottság a beszédet követő közleményében is megerősítette, Ursula von der Leyen a következő időszak prioritásai között a bérekkel kapcsolatban mindössze a tagállami szintű minimálbérek kialakítását támogató keretrendszer előterjesztését említette.

Régóta ellenszélben hazudik Dobrev Klára

Ezzel szemben a Gyurcsány-párt közleményében úgy fogalmazott, újabb mérföldkőhöz érkezett az európai minimálbér. Felidézték: sokan nem hitték el, hogy ez sikerülhet, az elmúlt több mint egy év megfeszített munkája azonban a DK-t igazolta.

Az Európai Bizottság ugyanakkor már többször határozottan kijelentette, nem lesz egységes bérezés,

az államok és a munkáltatók döntenek továbbra is a fizetésekről.

Dobrev Klára DK-s európai parlamenti alelnök ennek ellenére rendszeresen mást mond: szigorú uniós jogalkotást és európai minimálbért vizionál.

Ursula von der Leyen következetes a minimálbér-kérdésben: a tagállamok saját minimálbér-megállapítási rendszereiknek és hagyományaiknak megfelelően döntenek, nem lesz mind a 27 tagállamra kötelező uniós előírás.

Teljes mértékben megmaradnának a nemzeti hatáskörök, valamint a szociális partnerek szerződési szabadsága, egyetértésben a tagállamok túlnyomó többségével. A kollektív tárgyalásokat, tehát a szakszervezetek és a munkáltatók kormánnyal folytatott egyeztetési folyamatát erősítené a bizottság elnöke.

Hazánk megfelel a brüsszeli elvárásoknak

„Szó sincs európai minimálbérről” – húzta alá Deutch Tamás. A Fidesz politikusa szintén megerősítette,

Von der Leyen szerint a tisztességes minimálbérről szóló megállapodásnak tárgyalásos úton, a munkáltató, a munkavállaló és a kormányzat közötti megállapodáson kell alapulnia.

Az Európai Bizottság által is támogatott és elvárt kollektív tárgyalásoknak Magyarországon több évtizedes hagyománya van. Jelenleg a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának keretei között zajlik az egyeztetés,

a magyar kormány ráadásul következetesen azt az elvet vallja, nem határozza meg rendeletben a minimálbér és a garantált bérminimum éves összegét addig, amíg a munkáltatói és munkavállalói oldalak nem jutnak egyezségre.

Már az idei bértárgyalások kezdetének időpontjában is megállapodott a három oldal.

Fotó: Magyar Nemzet

Ennek ellenére

a Gyurcsányékhoz közel álló Magyar Szakszervezeti Szövetség rendszeresen azt állítja itthon és külföldön, hogy a kormány útjában áll a szociális párbeszédnek és a kollektív megállapodásoknak,

noha a szakszervezet elnöke, Kordás László, a Gyurcsány-kormány egykori munkaügyi államtitkára is részt szokott venni a minimálbér tárgyalásokon.

A kormánynak továbbra is célja a háromoldalú párbeszéd fenntartása, amelyre a rendkívüli helyzet alatt hetente került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában