kövér lászló

2018.05.24. 22:41

Változatlan ülésezési rendben folytatja munkáját az Országgyűlés

Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

Budapest, 2018. május 12. Kövér László, az Országgyûlés elnöke interjút ad a Magyar Távirati Irodának parlamenti dolgozószobájában 2018. május 10-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Fotó: Bruzák Noémi

Nyugodt, kiegyensúlyozott törvényhozói munkára számít a következő parlamenti ciklusban Kövér László. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este arról is beszélt, hogy a parlamenti ülésezés rendje nem módosul, s bár a házszabályban lesznek kisebb változások, ezek technikai jellegűek. Szerinte azzal, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével önálló frakciót alakíthatott, csökkenni fog a parlamenti viták színvonala.

Az Országgyűlés elnöke a némileg átalakított kormánystruktúra miatt a parlament és kormány együttműködésében nem vár változást, ugyanakkor további javulást remél, mivel nyolc év tapasztalata van mögöttük.

Azt mondta: nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kicsit lassú törvényhozói munkára számít. Ha ez így lesz, több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira is. Hozzátette: elvárja a parlamenti államtitkároktól, hogy intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti képviselőkkel a félreértések, megoldatlan ügyek elkerüléséért.

Kövér László kitért arra is: hivatali munkatársai már gyűjtik a problémás pontokat, amelyeknél a házszabályban módosításra van szükség, ezek a Ház működését teszik majd gördülékennyé. Reméli – mondta -, hogy meg tudják nyerni az ellenzéket is a változásokhoz, amelyek technikai jellegűek.

Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

A parlamenti alelnökökről szólva azt mondta: a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről mint ő. Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másik átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni közös zsinórmértéket meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek.

Az ülésezés rendje nem változik a következő ciklusban, a jövő évi költségvetés miatt azonban az elkövetkező időszakban minden héten ülésezik az Országgyűlés. Az őszi ülésszaktól pedig visszatérnek a megszokott ülésezési rendre – jelezte Kövér László.

Ha minden jól megy, július 20-ig el tudják fogadni a költségvetést, ha nem, akkor a következő héten – tette hozzá.

Kérdésre kitért arra is: a törvényalkotási bizottság szerepe olyan marad, mint amilyen volt.

A házelnök arra számít, hogy a kormányfő inkább politizál majd, mint eddig, a kormánynak világos irányokat szab a stratégiával kapcsolatban, ebben erőteljesebben részt vesz majd, mint eddig. Ezt eddig az a rengeteg ügy, amely a miniszterelnököt leterhelte, nem tette számára lehetővé – mondta Kövér László.

Arról, mi lehet a cél a ciklus végére, azt mondta: Magyarországot meg kell védeni, a biztonságát fenn kell tartani, a családokat meg kell erősíteni.

Nem a migrációban látják Magyarország népességének megújulási lehetőségét, hanem a családok támogatásában

- közölte. Hangsúlyozta a népesedési helyzet javításának fontosságát, szerinte ezt nemhogy három, négy ciklus alatt is nehéz megoldani. Személyes ambíciójának nevezte, hogy 2022-ben elmondhassák a választóknak, mindent megtettek, amit meg lehetett ebben az ügyben.

A Demokratikus Koalíció önálló frakciójának alakításáról azt mondta: Gyurcsány Ferenc és a DK pódiumra lépésével nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel. Azzal is megelégedne, ha a következő négy év nem lenne borzalmasabb, mint a hátuk mögött hagyott időszak – jelentette ki.

Mellár Tamás független és Bősz Anett liberális képviselő helycseréjéről a Párbeszéd frakciójában azt mondta: így automatikusan megmenekül a Párbeszéd-frakció, ezzel nincs teendője a házbizottságnak és a házelnöknek sem, csak regisztrálni kell, és bejelenteni a következő ülésen. Megjegyezte, Mellár Tamás függetlenként lépett fel, és azt mondta, nem csatlakozik egyetlen frakcióhoz sem. Most megmásította a saját szavát, lelke rajta, a politikában vannak ilyen furcsaságok.

Kövér László a kormánynak a budai Várba költözésére vonatkozó kérdésre azt mondta, egyáltalán nem mindegy, hol van a kabinet székhelye, ennek szimbolikus jelentősége van. Az államhatalmi ágak elválasztásának elvéből az is következik, hogy a két hatalmi ág, bár együttműködik, de helyileg elválik egymástól.

A házelnök azt mondta: nagyon készül a költözésre, amely a magyar demokrácia nagy ünnepe lesz. Optimális elhelyezést kap az Országgyűlés teljes gépezete, a félemeleti és emeleti szinten visszaállítják a régi tereket, amelyeket a kommunista időkben felszabdaltak – tette hozzá.

A leendő európai parlamenti képviselőjelölti listáról szólva azt mondta: nem lát indokot arra, hogy változtassanak azon, hogy külhoni magyar képviselők is felkerüljenek a kormánypártok listájára.

Arról, hogy az Országgyűlés épülete a 10. helyre került azon a nemzetközi listán, amely a látogatottság szempontjából vonzó épületeket gyűjtötte össze, azt mondta: tavaly több mint 640 ezer vendége volt a Parlamentnek, és ha minden jól megy, és még nő is a látogatók száma, éjszakás műszakot kell majd elrendelni.

Közlése szerint a növekedés a Magyarország és fővárosa iránti turisztikai érdeklődés bővülése mellett annak is köszönhető, hogy az elmúlt években európai minőségű rendet teremtettek a Kossuth téren és a Parlamentet belül.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke interjút ad a Magyar Távirati Irodának parlamenti dolgozószobájában 2018. május 10-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában