Emléknap

2021.11.25. 17:46

Varga Judit: a magyarok kitartása mindig segített átvészelni a sorscsapásokat

A magyarok nemzeti identitása, gyökereihez való ragaszkodása, kitartása mindig segített átvészelni a sorscsapásokat – mondta az igazságügyi miniszter a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott központi megemlékezésen csütörtökön, Budapesten.

Varga Judit úgy fogalmazott: „Ezért lehetünk még mindig itt, a Kárpát-medence legnépesebb és legerősebb nemzeteként.”

A miniszter az V. kerületi Honvéd téri Gulág-emlékműnél tartott rendezvényen azt mondta: ezen a napon azokra emlékeznek a magyarok, akiket 1944 őszétől hadifogolyként, illetve internáltként többéves kényszermunkára a Szovjetunióba hurcoltak, vagy a világháború után a kommunista diktatúrában koholt vádak alapján, a Gulág rabtelepeire szállítottak.

Volt, akit származása, politikai vagy vallási hovatartozása miatt fosztott meg a kommunista diktatúra emberi és polgári jogaitól. Volt, akit azért vittek el, mert katona volt, vagy németes hangzású neve miatt, vagy rosszkor volt, rossz helyen, vagy egy „jóakarója” jelentette fel – sorolta a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy 1945 májusa sok európai nemzetnek elhozta a háború végét és a „régóta áhított békét”.

Magyarország viszont az újonnan létrejövő világrend ütközőzónájaként ismét kilátástalan helyzetbe került. Több százezer magyar számára „az igazi megpróbáltatás csak ezután kezdődött” – mondta.

Hangsúlyozta, egyesek szerint 800 ezer, de még a legóvatosabb becslések szerint is több százezer embert hurcoltak el családjuktól, hazájukból, megfosztva őket az emberhez méltó élettől.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elhurcoltak jelentős része soha nem térhetett vissza, földi maradványaik máig ismeretlen helyen, jelöletlen sírokban nyugszanak. Kitért arra is, hogy a hazatérőket nem várták „ünneplő tömegek”, hátrányos megkülönböztetéssel és azzal kellett szembenézniük, hogy másodjára is „semmibe veszi őket a rendszer”.

Varga Judit kiemelte: a Gulág-rendszer mintegy 30 évig állt fenn, és ezalatt a világ hallgatott.

A tudatos kényszermunkára-hurcolás nemcsak a magyarokat, hanem más, a Vörös Hadsereg által megszállt országok polgárait is érintette – mondta. Ezzel összefüggésben megjegyezte: manapság mintha Magyarországtól nyugatra elfelejtették volna, mit hozott a kommunizmus az európai embereknek, és „szoborállítással tesznek hitet a fals egyenlőség eszméje mellett”.

A magyarok viszont saját bőrükön tapasztalták meg, hogy „emberarcú kommunizmus márpedig nem létezik” – mondta Varga Judit, hozzátéve: „a kommunizmus igazi arca az egyéni és kollektív tragédia, a mindent átszövő terror, az emberi jogok semmibevétele és a kényszertábor”.

Az a nagyhatalom, amely mérhetetlen szenvedést okozott a világnak, 1991-ben megszűnt létezni.

„Az áldozatául esett országok és népek pedig lassan felépültek a traumából” – mondta, kiemelve: „mi magyarok, még a történelem legsötétebb óráiban is képesek voltunk arra, hogy lelkünk megmaradt szikráiból meggyújtsuk a túlélés lángját, és a veszteségeinkből erényt, hitet és erőt kovácsoljunk”.

Varga Judit úgy fogalmazott: „Egy nemzet a történelmi sebeire az emlékezés által talál gyógyírt.”

Hozzáfűzte, az Országgyűlés régi adósságának tett eleget, amikor 2012-ben az egykori Gulág-túlélő Menczer Gusztáv lánya, a fideszes Menczer Erzsébet javaslatára november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánították.

A miniszter kiemelte: emlékezni kell azokra, akik nem jöttek haza a Gulágról és azokra is, akik hazatértek.

Emlékezni kell továbbá arra a „szabadságra, hogy ma már beszélhetünk történelmünk korábban elhallgatott tragikus pillanatairól”- tette hozzá.

„Ez a záloga annak, hogy ezek a borzalmak soha többé ne történhessenek meg” – jelentette ki Varga Judit, hozzátéve: „tisztelet a hősöknek!”

Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke elmondta: szülei megjárták a Gulágot, fiatal életükből csaknem 10 évet vettek el, ő pedig egy gyűjtőtáborban fogant. Később igyekezett „megérteni a felfoghatatlant” – tette hozzá, megjegyezve, erről szól alapítványuk tevékenysége is, amelyet édesanyja és sorstársai kezdtek el a rendszerváltoztatás után.

A megemlékezés végén a résztvevők néma főhajtással rótták le tiszteletüket a megkoszorúzott Honvéd téri Gulág-emlékműnél.

Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre a Gulág borzalmait túlélő politikai rabok első csoportja.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az V. kerületi Honvéd téri Gulág-emlékműnél 2021. november 25-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában