Ország-világ

2020.11.05. 20:13

Varga Judit: az uniós büdzsé elutasítására kényszerítik a magyar kormányt

Az uniós költségvetés és válságkezelő csomag elutasítására kényszerítik a magyar kormányt, amennyiben politikai és ideológiai feltételekhez kötik az uniós források kifizetését – jelentette be az igazságügy miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Varga Judit igazságügyi miniszter az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozójára érkezik Luxembourgban 2020. október 13-án.

Forrás: MTI/EPA/Pool

Fotó: Virginia Mayo

Varga Judit azt követően nyilatkozott erről, hogy csütörtökön az EU Tanácsát képviselő soros elnökség és az Európai Parlament tárgyalódelegációja megállapodott az uniós források kifizetésével kapcsolatos új költségvetési feltételrendszerről.

Ebben a helyzetben (.) nincs más választás, ha ez így marad, akkor természetesen a falig is el fogunk menni

fogalmazott.

Szerinte a fukar országok csoportja, a hollandok és svédek vezetésével, direkt idéz elő olyan helyzetet, hogy Magyarország és Lengyelország ne tehessen mást, mint elutasítja a csomagot.

Mert így nem kell a pénzt odaadni

fűzte hozzá.

Mint elmondta:

a magyar kormány álláspontja, hogy a szerződéseknek megfelelően, a júliusi Európai Tanácsi megállapodást kell végrehajtania az uniós intézményeknek.

A járvány kellős közepén pedig teljesen felelőtlen magatartás, hogy ideológiai, politikai vitákkal foglalkoznak az európai intézmények, főleg az Európai Parlament vélekedett.

Magyarország folytatta tartja magát ahhoz az elvhez, hogy amíg mindenről nincs megállapodás, addig semmiről nincs megállapodás. Ez vonatkozik a költségvetésre is.

Ezzel az alapelvvel megy szembe az EU Tanácsát képviselő soros elnökség és az Európai Parlament tárgyalódelegációja által kötött alku.

Ugyanis az állam és kormányfők által kötött júliusi politikai megállapodásban egyértelművé tették, hogy nem lehet ideológiai feltételekhez kötni az uniós kifizetéseket

szögezte le.

Az Európai Parlament ebben a helyzetben jobban tenné, ha nem politikai zsarolással, hanem a járvány elleni védekezéssel volna elfoglalva mondta Varga Judit.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozójára érkezik Luxembourgban 2020. október 13-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában