Ország-világ

2021.09.08. 11:37

Varga Judit: hátráló Európa helyett egy erős, bővülő Európára van szükség

A magyar-szerb kormánycsúcs keretében a magyar igazságügyi miniszter megbeszélést folytatott Maja Popović igazságügyi és Jadranka Joksimović európai uniós integrációért felelős szerb miniszterekkel.

Egyetértettünk abban, hogy az igazságügyi együttműködés mellett minden eddiginél fontosabb, hogy beszéljünk Európa jövőjéről is – közölte Varga Judit.

Az elmúlt évtized válságainak kezelésében az Európai Unió kudarcot kudarcra halmozott. Pénzügyi-gazdasági válság, migráció, világjárvány – mondta majd hozzátette: mind olyan kihívások, amelyekre az Unió nem volt képes időben reagálni és megfelelő válaszokat adni.

Mindeközben Brüsszel saját birodalmi törekvéseit és az Unió öncélú mélyítését tűzte zászlajára. Sosem volt még ekkora szükség a józan ész határozott képviseletére, vissza kell terelnünk az integrációt alapvető céljához, az erős nemzetek erős Európájához.

Kezdettől szorgalmazzuk, hogy ebben a vitában a tagjelöltek is részt vegyenek, mert a sikeres európai jövő csak a Nyugat-Balkán tagállamainak integrációja mellett lehetséges. Ennek a folyamatnak a kulcsa Szerbia, a térség legnépesebb és legdinamikusabb gazdasággal rendelkező állama – közölte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában