lassú átmenet

2019.07.17. 15:39

Véget érhet a hetek óta tartó vérengzés Szudánban

A szudáni ellenzék és a hadsereg képviselői aláírták szerdán a hatalom megosztásáról szóló megállapodásukat, amely a július 5-i szóbeli egyezmény véglegesítése, és a választásokig tartó hároméves átmeneti időszakra vonatkozik.

A szudáni tévé által közvetített eseményen jelen voltak az Afrikai Unió (AU) és Etiópia képviselői is, akik közvetítettek a Szudánt április eleje óta irányító átmeneti katonai tanács (TMC) és az ellenzéki csoportok között.

Mohamed Hamdán Daglo, a katonai tanács helyettes vezetője történelmi pillanatnak nevezte a megállapodást, amelyet egy úgynevezett alkotmányos nyilatkozat aláírása követ majd. Ezt várhatóan pénteken teszik közzé.

Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió közvetítője július elején jelentette be, hogy a TMC és az ellenzék megállapodásra jutott az átmeneti időszaki hatalommegosztásról. Ez azt jelenti például, hogy

független technokrata kormány alakul, és kivizsgálják az elmúlt néhány hétben történt erőszakcselekményeket. Megegyeztek egy szuverén tanács felállításáról is, amelynek tizenegy tagjából ötöt a hadsereg, hatot pedig a civil csoportok delegálnak.

Az ellenzék és a hadsereg tárgyalásai június elején omlottak össze, mert a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben, Kartúmban. A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben több mint száz ember vesztette életét. Az ellenzék, bár korábban többször elutasította az egyeztetések folytatását, elfogadta Etiópia és az AU közvetítését.

A tiltakozók április 6-án – öt nappal az országot harminc éven át irányító Omar el-Besír megbuktatása előtt – táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után megrekedtek a tárgyalások a TMC és a tüntetőket képviselő Szabadság és Változás Erői (DFCF) között, főleg azzal kapcsolatban, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák-e elsősorban az országot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában