Botrányos viselkedés

2018.12.15. 08:50

Völner Pál: az ellenzéknek az a legnagyobb büntetés, ami történt

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ECHO TV Napi aktuális című műsorában az ellenzéki képviselőkről elmondta: megpróbálnak olyan területeket találni, ahol hisztériát tudnak kelteni.

Völner Pál az ECHO TV Napi aktuális című műsorában hangsúlyozta: a kormány többsége kellő higgadtsággal tudta viselni azt a fajta anarchista rohamot, amit az ellenzék – példátlan módon – tanúsított, ezáltal a Ház működőképességét meg tudták tartani.

Az ellenzékiek nemzetközi botrányt akartak ezzel kirobbantani, remélték, hogy mártír szerepben tetszeleghetnek majd, de ez nem így lett

– tette hozzá.

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára reagált arra is, hogy Kövér László szigorítaná a Házszabályokat. Mint elmondta, az ellenzék nagyon sok pontban megszegte ezeket a szabályokat, de számukra az a legnagyobb büntetés, ami történt. Ezeket a jeleneteket tanulmányozva, politikailag ebből nem lehet jól kijönni – fogalmazott.

A szerdai szavazáson a parlamentben elfogadták a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényt is. Trócsányi László igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta: tudja, hogy ez kétharmados törvény, de bízik abban, hogy kompromisszumokkal lehet majd megoldást találni.

Arra a kérdésre, hogyan sikerültek ezek a kompromisszumos megbeszélések, Völner Pál úgy reagált:

az ellenzéken az látszik, hogy egyfajta „licitben” vannak.

Talán a Jobbik eljön ilyenfajta meghívókra, LMP-s képviselő is volt egyeztetésen, sőt egyszer Tordai Bence is felbukkant. De az látszik, hogy például a DK vagy az MSZP a „minél rosszabb, annál jobb” taktikát választották – magyarázta.

A jogszabályról szólva az államtitkár elmondta: szakmailag egy kiérlelt és jó törvény született.

Az ezt körülvevő vádak pedig nem igazak. A jelenlegi közigazgatási bíróság tagjai alanyi jogon át tudnak jelentkezni ebbe a tervezetbe, tehát ugyanaz a bírói mag marad meg. Az ügyek száma azonban gyarapodni fog, hiszen minden közigazgatást érintő témában az új szervezet dönt majd.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Völner Pál az ECHO TV stúdiójában. Forrás: ECHO TV / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában