Sokan nem is gondolják, milyen keskeny a mezsgye koldus és milliomos között

Egyre több koldust és nincstelen embert látni az utcán, akiknek az összes vagyonuk egy nagy, zöld – környezetbarát –, műanyag táska. Ebben van mindenük. De hozzájuk hasonló emberek tologatják kocsijaikat – nők, férfiak egyaránt –, akiknek a gyűjtögetés az egyetlen lehetőség a túlélésre.

Úgy látom, sokan nem tudják – jólétükben nem is gondolják –, hogy nagyon keskeny az a mezsgye, ami elválasztja a koldust a milliomostól. Bármikor le lehet csúszni. Elég egy „kis” betegség és máris munkaképtelen az ember, és innen már nem kell sok idő ahhoz, hogy elveszítsünk mindent. De a gazdasági válság is könnyedén „megoldhatja” a teljes tönkremenetelt.

Sokszor elgondolkodom azon, szabad-e, kell-e engedni, hogy emberek ennyire lecsússzanak, hogy cél nélkül tengjenek az utcán fiatalon és öregen, és végül feladva minden reményt, válasszák a halált.

Mert hiába mondjuk azt – mostanában divatosan –, hogy nem halat kell adni, hanem hálót és tanítani kell halászni, ha ennél sokkal több kell a visszakapaszkodáshoz. Sokkal. Kellenek állami vállalatok, mezőgazdasági nagyüzemek, nem csak magántermelők. Olyan munkahelyek kellenének, ahol van napi egy tál étel is, ahol van munkásszállás orvosi ellátással, ahol van közösség, ami nevel és felemelhet.