Senki sem segített a sérültön

A minap szeretett városunk, Pécs is elért az ignorancia és elidegenedettség csodás parnasszusaira, Budapest után. Történt ugyanis, hogy egy cimborám édesapja kerékpárral ment dolgozni, ám út közben felborult egy kábelkötegben a Tudásközpontnál, amit valami ott karbantartást (vagy ilyesmit) végző munkás az úton hagyott. A kerékpáros eltörte a medencecsontját.

Az adrenalinsokk miatt ott feküdt az épület előtt magatehetetlenül és magán kívül, hangsúlyozom: a város egyik legfrekventáltabb és legfontosabb középülete előtt, ahová a jövő nemzedékei azért járnak, hogy valamiféle homályos és önkényes társadalmi logika mentén emberebb embernek érezhessék magukat. És mégis: emberségből mindenki elégtelenre vizsgázott. A balesetet szenvedett kerékpáros nagyjából fél órát tölthetett ott a kövezeten, mire eljutott abba az állapotba, hogy segítséget hívjon a mobilján – áldassék a készülék feltalálója.

Az eset kapcsán, úgy gondolom, érdemes kicsit elmélázni az emberi faj embertelenségén. Biztosan lennének, akik unnák a banánt, mondván: Jézusom, mint valami Antonioni-filmben, hagyjuk ezt már! De mindez csak addig tűnik helyénvalónak, amíg újra meg nem történik egy hasonló eset. Mondjuk épp velünk.