olvasói levél

2018.11.20. 13:30

Műterem zár be Meszesen, szegényebb lesz a környék

Ez a szegényedés, most már nem anyagiakban jelentkezik, hanem a kultúra területén – szögezi le olvasónk.

Dunántúli Napló

A héten bezár a harmincéves múltra viszszatekintő, és a környék szinte minden lakója által igénybe vett szolgáltatás azzal, hogy a Komját Aladár utcában bezár az „Ibi-fotó” műterem. (Vele együtt bezárnak a volt Baranya megyei fényszövetkezetek által létrehozott és bérbe vett fényképész műtermek is.) Ezzel nemcsak az igényes fotózás szűnik meg a területen, hanem sok minden más, ami nem szorosan a fotózáshoz tartozott, hanem a kultúra más területeinek kiszolgálását jelentette.

A mai digitalizált világunkban már egyre kevesebben vették igénybe ezt a szolgáltatást, és így a mindenki által szeretett Ibolya kénytelen volt profi lt váltani, és lassan már minden kapható volt a bolt szűk méreteit fi gyelembe véve, amire szüksége volt a környék lakóinak. Ibolya, aki az utóbbi időben felcsapott természetfotósnak, a kirakatban kihelyezett fotóival nagy sikert aratott az arra járóknak. Ibolyát a szakma szeretete nem engedi, hogy teljesen elszakadjon a ma már hobbiként űzött fotózástól. A közeljövőben az Origo-Ház felkérésének eleget téve – harminc év terméseiből – be kívánja mutatnia azokat a képeket, amelyben minden, a területen történt eseményről, bányásznap, szoboravatás, vetélkedő stb. készített.

Ezenkívül arra is hajlandónak mutatkozott, hogy főleg a fatalok számára az ORIGÓ Házon belül egy fotószakkör vezetését is felvállalja. A műterem gyakori vendége

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!