Nem könnyű a közlekedés mozgássérültként – írja olvasónk

Már nem a szüleimmel lakom, törekszem arra, hogy – mint minden felnőtt ember – én is önálló életet éljek, édesanyám és édesapám támogatása nélkül. Bizonyos helyzetekben azonban segítségre van szükségem ahhoz, hogy egyik helyről eljussak a másikra.

Társasházi lakásomból például csak úgy tudok az utcára kimenni, ha segít valaki, ugyanis a lépcső mellett egy kis részen nincs korlát, ott nem tudok lemenni. A Király utcába járok rendszeresen kezelésre – a tömegközlekedést nem tudom igénybe venni, taxival jövök-megyek. Az egyetlen megoldás számomra, ha háztól házig szállítanak.

Immár sokadszor fordult velem elő, hogy hívom a taxit, és mikor közlöm, hogy nem vagyok „átlagos” utas, mert olyan sofőrre lenne szükségem, aki a lépcsőn való lejutásban segít, illetve a hátizsákom is viszi az autóig, az a diszpécser válasza, hogy nem tud autót küldeni értem. Volt, amikor arra hivatkozva utasították el a kérésem, hogy a Király utcába nem hajthat be taxi. Érthetetlen a dolog számomra, hiszen tudtommal ez nem így van. Hallani azt is, hogy az utcára kitelepült teraszokkal rendelkező vendéglátósokkal való hallgatólagos megállapodás miatt nem hajtanak be a taxisok az utcába – nem tudom, mi lehet az igazság. Van taxitársaság, ami azt mondja, csak a Városházáig jöhet. Míg egy másik a Színház térig is bemegy az utasért.

Nem tudom, hogy a diszpécsernél akad-e el a dolog, vagy tényleg egyetlen taxisofőr sincs, aki segítene nekem – én inkább az előbbinél sejtem az akadályt. Az okát viszont nem tudom. Volt, hogy azt mondták: eljönnek értem az utca közepén található szálloda mélygarázsáig. Hiába mondtam, hogy az nem megoldás, mert oda én segítség nélkül nem tudok sehogy lejutni.

Sajnos úgy látom, hiába szeretne önálló életet élni egy mozgássérült, amikor ilyen akadályokba ütközik, amik ellehetetlenítik a mindennapjait. El se tudom képzelni, mi lenne, ha kerekesszékhez lennék kötve!

Név és cím a szerkesztőségben