Postabontás

2020.03.26. 16:03

Jobb helyen is lehetne a pécsi villamos – véli olvasónk

A Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület gyűjtést indított a Ferencesek utcájában lévő villamos megmentéséért. Mentsük meg, de másképpen! – olvasható a levélben.

Dunántúli Napló

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül egy vasúti sínpárt helyeztek el az Elefántos Ház mellett, jelképezve azt, hogy itt húzódott az a villamosvágány, amely összekötötte Pécs keleti városrészét a nyugatival. Feltételezhetően akkor még elképzelés se volt, hogy egyszer majd lesz egy egyesület, amelynek sikerül egy eredeti villamoskocsit beszerezni, és Pécsett elhelyezni.

A sínpár helyének meghatározása véleményem szerint nem volt a legszerencsésebb, mert túl közel került az Elefántos Ház falához. A fal melletti sínt – minimális költséggel – a nyomtávnak megfelelően át kellene helyezni a faltól távolabbi oldalra, és máris adva lenne a lehetősége annak, hogy a villamos is ide kerüljön. A rentábilis működtetés érdekében funkcióját is meg kellene változtatni, hasonlóan a prágai Vencel téri villamoséhoz. Ott presszóként működik.

Ha már a pécsi villamoshoz kapcsolódó dolgokról beszélünk, akkor mindenképp meg kell említeni a méltánytalan körülmények közé került és rossz helyen lévő, eredeti állapotában megőrzött villamosjegy-váltó épületet, a fémipari szakiskolával szemben, amelyet Dévényi Sándor a kérésemre – miután sokat utaztam ezen a nyomvonalon – mentett meg és hozatott rendbe. Az igazi helye a villamosvágány valamelyik végpontján lenne: például a Szigeti úti megállónál volna szerencsés elhelyezni, funkciójának megőrzésével.

Egy pécsi tüke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában