postabontás

2020.10.07. 09:19

A postásnak is kell pihenő – írja együttérző olvasónk

A napokban Pécs egy forgalmas, négysávos útján egy olyan pillanatképet láttam, ami szomorúsággal töltött el, és gondolatokat indított el bennem – kezdi levélírónk.

Fotós: Ujvári Sándor

A középkorú, jóravalónak és szerénynek tűnő postai kézbesítő ugyanis – akit többször láttam már arrafelé, valószínűleg az lehet a szokásos körzete – egy kerítés külső párkányán ülve fogyasztotta el tízórai szendvicsét. Ott, a szmogban, zajban a főúton.

Sajnálatosnak vélem a dolgot, hogy ilyen körülmények között kell étkeznie munkavégzése során. Kollégáival szinte az egész műszakjuk alatt úton vannak: természetes, hogy közben meg is éheznek, és ők nem tudnak bemenni a cégük ebédlőjébe, mint legtöbbünk.

Vajon a postai kézbesítőket eléggé megbecsüljük? Belegondolunk-e, hogy napi 10-15 (vagy akár még több) kilométert tesznek meg gyalog, nehéz táskával az oldalukon – esőben, szélben, fagyban és forróságban egyaránt. Hogy esetleg jólesne nekik legalább napi egy vagy két alkalommal leülniük 10 percre – hogy megpihentessék az egyoldalú terheléstől elgémberedett derekukat, lábukat. Elvárjuk tőlük, hogy szinte percre pontosan ott legyenek nálunk, figyeljenek a náluk lévő pénz kezelésére és biztonságára is – de beleképzeltük-e magunkat akár egyszer is az ő helyükbe? Hogy a hidegben esetleg jólesne nekik egy pohár meleg tea, netán egy kis „maradék” házi sütemény. Esetleg pár emberi szó – mondjuk a teraszon megpihenve pár percre. Javaslom, aki teheti, ha a házába nem is, pláne a vírus idején, de a teraszára hívja be néha egy kis pihenőre, tízórai szünetre a postást, akit évek óta jól ismer. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a kézbesítőnek, hanem sok magányosan élő embernek is sokat tudna jelenteni ez az apró emberi gesztus.

N. Zs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában