postabontás

2021.05.12. 12:33

Veszélyes a Lapisi út – szögezi le olvasónk

Úgy látszik, hogy a Lapisi út problémaköre erősen foglalkoztatja a lakosságot – a témával kapcsolatban több írás is megjelent a Dunántúli Napló hasábjain.

Dunántúli Napló

Forrás: shutterstock

Nem úgy az illetékeseket, akik a beruházás felelősei. Nem tesznek semmit, annak ellenére, hogy az útszakasz komoly forgalmat bonyolít le, és a veszélyhelyzet igen nagyfokú. Itt a nyári szezon kezdete, a nagy forgalom biztonsági jelzések nélkül zajlik. Nincs felezővonal, így bárki átlépheti a nem létező csíkot, azaz a másik sávban közlekedhet, és ezt meg is teszik sokan. A kanyarokban fordul ez elő gyakran, hiszen nincs jelzés.

Ez az útszakasz nem alkalmas közúti forgalom lebonyolítására, ezért a megoldás véleményem szerint kétféle lehet, fejezzék be a beruházást és fessék fel a felező vonalat, vagy állítsák le a közúti forgalmat, az út alkalmatlansága miatt. És magyarázzák meg, mi történt, kinek fűződik érdeke ahhoz, hogy errefelé autók ne közlekedjenek. Aztán vizsgálják meg, hogy az útpadka szakszerűen van-e kialakítva.

A beruházás kiviteli költsége 220 millió forint, mely 4200 méter útra vonatkozik. A Lapisi út viszont csak 3100 méter hosszú. Erre vajon mi a magyarázat? Várom az illetékesek állásfoglalását.

K. I. tervezőmérnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában