Olvasói levél: a szerencsében bízhat az utas

Rögtön eszembe jutott a gyerekkorom, amikor az iskolámtól 25 kilométerre lévő kis faluból buszoztam reggelente, illetve délután a városból haza. A járaton, mint a heringek, úgy álltunk, nagyon sokszor az ajtóhoz préselődve, mert csak úgy fértünk fel. Minimum kétszer annyian voltunk a járművön, mint az ülőhelyek száma. 

Aztán amikor egyetemista lettem, a Veszprémbe tartó buszon számtalanszor utaztam órákat állva, vagy a csomagomra telepedve. A Postabontásban olvasottak szerint mindez ma már elképzelhetetlen. Ami szerintem üdvözlendő, hiszen belegondolva, valóban rendkívül balesetveszélyes, akár csak egy kisebb koccanás esetén is, ha álló emberekkel van tele egy busz. Akik ülnek, biztonsági öv is a rendelkezésükre áll. Aki áll, azt semmi nem védi egy ütközés esetén. 

Mindezzel együtt azonban nem szeretnék annak a helyében lenni, aki azért várakozik órákat egy buszmegállóban, mert ülőhely híján nem fért fel valamelyik járatra. És ha az épp az utolsó busz aznap, akkor mit tegyen az, aki pórul járt? Ott éjszakázik a padon? Két megoldást tudok elképzelni: vagy minden eseteben előre kell megváltani a jegyeket, vagy pedig a busztársaságnak kellene mindig úgy kalkulálnia, hogy elegendő legyen a férőhely. Sajnos mindkettő megoldás életszerűtlen, nem marad tehát más, mint az, hogy a utas bízzon a szerencséjében. 

Név és cím a szerkesztőségben 

Képünk illusztráció.