Postabontás

2022.06.28. 18:58

Olvasói levél: műköröm nehezíti a fagyi kiadását

Dunántúli Napló

Fotó: Shutterstock

Lasszóval kell fogni a hírek szerint a vendéglátásba a munkaerőt. Sajnos ez a kiszolgálás minőségén is egyre inkább tetten érhető. Két példával tudom mindezt alátámasztani: 

egy frekventált helyen lévő étterembe ültem be a hétvégén, kávézni szerettem volna, és gondoltam, a desszertkínálatot is megnézem, hátha akad valami, amihez kedvem támad. 

Leültem a kerthelyiségbe, és vártam. És vártam. Hosszú percekig. De senki nem kérdezte meg, hogy mi célból ücsörgök ott. Így a desszerttől eleve el is ment a kedvem, de a kávéról nem szerettem volna lemondani. Egyszer csak megérkezett a pincér egy fiatal hölgy személyében. Mondtam neki, hogy már azt hittem, a pultnál van csak kiszolgálás, de ő úgy tett, mintha nem is hallotta volna meg az észrevételem. Flegmán felvette a rendelést, majd ismét hosszú percek teltek el, mire a kávém megérkezett. És nem is volt finom, de ez már talán mellékes is. 

Egy korábbi alkalommal fagy­laltozni indultam az unokámmal. Neki van egy kedvenc helye, így oda mentünk. Nos, a kiszolgálást végző alkalmazottnak a tölcsér műanyag tárolóból való kiemelése is komoly nehézséget okozott, a hatalmas műkörmei akadályozták ebben. Az adagolókanalat is természetellenesen tudta csak megfogni 

– szerintem az ilyen méretű műkörmök nem ehhez a munkához valók.

 De ha a főnök ezt nem teszi szóvá, a vevő sem reklamálhat, mert ha hinni lehet a híreknek, akkor örüljünk, hogy egyáltalán van, aki kiszolgálja a vendéget. 
Név és cím a szerkesztőségben 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában