Postabontás

2022.07.21. 19:15

Tartományok is születhetnének - javasolja olvasónk

Dunántúli Napló

A kép illusztráció

Fotó: Hüvösi Csaba

Több mint 1660 morvaországi település polgármesteri hivatala tűzte ki a hivatalosan el nem ismert morva zászlókat, Cirill és Metód, szláv hittérítők, Morvaország védőszentjei napján, a cseh nemzet ünnepén – értesülhettünk a hírről a minap.

A Morva Nemzeti Közösség szeretné tartományira változtatni a Cseh Köztársasság közigazgatási berendezkedését, és elérni a morva parlament létrehozását. A cseh politikai vezetés nem támogatja az elképzelést, mert 10,7 milliós Csehországban a tavalyi népszámláláson már csak 360 ezren vallották magukat morvának. Felmerülhet a kérdés, hogy hova tűnt ez a népcsoport? Szvatopluk uralkodása alatt és a magyarok bejövetele előtt még a Dunántúl is a Morva Birodalomhoz tartozott. 

Na, de hogy kerül a „csizma az asztalra”? Magyarországon is felmerült az a gondolat, hogy vissza kellene állítani a régmúltban létező főispán, alispán rendszert. Akkor miért nem inkább a morvák által is javasolt tartományi rendszert választjuk Ausztriához, Németországhoz hasonlóan. Trianon után az országban hét Postaigazgatóság jött létre. Ezek székhelye mind egy- egy nagyváros. Ezek lehetnének a tartományi székhelyek is. Felváltva ezzel a mai megyei közgyűlési funkciókat.

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában