Postabontás

2022.08.29. 08:01

Ne terheljük le a mentőket! - szólít fel olvasónk

Dunántúli Napló

Erős epegörcs miatt mentem be a közelmúltban a pécsi sürgősségire. Amíg a vizsgálatok között várakoztam több beteget is behoztak a mentők. Az egyik idősebb hölgy páciens mellém ült le és szóba elegyedtem vele. Mint kiderült, több hete fennálló térdfájdalom miatt hívta a segélyhívót. 

Ezen elgondolkodtam, majd hazaérve egy kicsit utána is olvastam, hogy milyen esetekben van szükség mentőre. Szeretném megosztani gondolataimat olvasótársaimmal, annak érdekében, hogy feleslegesen ne terheljük le a naponta több száz esethez kivonuló életmentőket. 

Napok, hónapok óta fennálló, enyhe panaszokkal, például lázzal, fejfájással érdemes először felkeresni a háziorvost, rendelési időn kívül (hétköznapokon délután 3 órától reggel hétig, hétvégén egész nap) pedig a háziorvosi ügyeletet. Jó dolog, hogy manapság már nem csak személyesen lehet felkeresni őket, hanem telefonon keresztül is a segítségünkre lehetnek. Valószínűleg az sem számít sürgős, életveszélyes helyzetnek, ha hetek óta szédül valaki, vagy ha hirtelen magas lesz a vérnyomása. 

Vannak, akik azért hívnak mentőt, mert azt gondolják, így hamarabb sorra kerülnek a sürgősségin. Saját tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy ez nem igaz, tévhit. Ugyanúgy ki kell várni az orvosi vizsgálatokat, laboreredményeket stb. Ez így is, úgy is több órát vesz igénybe. Mielőtt tehát tárcsáznánk a segélyhívót, mérlegeljünk, s ne felejtsük el azt, hogy lehet, hogy a mi enyhe panaszunk miatti leterheltségük okán nem ér ki a mentő időben egy olyan esethez, ahol valóban életmentésre lenne szükség. 

A téma másik aspektusáról se felejtsünk el szót ejteni, vannak olyan páciensek is, akik akkor sem értesítik a mentőket, amikor az indokolt lenne. 

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!