Postabontás

2022.10.29. 08:32

Elgondolkodott olvasónk: van még ennél lejjebb?

Nyugdíjas pedagógus vagyok, aki több mint 40 évet töltött el a pályán.

bama.hu

Az egyik felét gimnáziumi tanárként, a másikat igazgatóként. 1976-tól – pályakezdésem évétől – folyamatosan ígérgetések hangzottak el arról, hogy végre rendezni fogják a pedagógusbéreket. Azóta lezajlott egy rendszerváltás, utána több kormányváltás, de egy-két rosszul sikerült próbálkozáson kívül semmi érdemleges dolog nem történt ezen a területen. Sokszor lehetett hallani, hogy a tanárok a nemzet napszámosai, de ez sem volt igaz, mert ilyen napszámért ma már senki nem dolgozik. A fentiek alapján teljesen érthető, és támogatható minden olyan követelés, sőt akár utcai megmozdulás, ami a tisztességes fizetésekért szerveződik. Annál inkább is, mert égetően szükség lenne sok tehetséges fiatal pedagógusra, a pálya népszerűségének növelésére. 

A vasárnapi tüntetésen a híradók felvételei alapján igen sok iskolai, óvodai dolgozó, szimpatizáns szülő, és rengeteg diák vett részt. Azt gondoltam, hogy utóbbiakat a szolidaritás érzése, a tanáraik iránti tisztelet és szeretet, az élet- és munkakörülményeik javításának elősegítése inspirálta. 

Sajnos nem hallhattam a színpadon felszólaló előadókat, de a hétfői beszámolók közül eggyel szinte minden tudósítás részletesen foglalkozott, ez pedig a pécsi végzős gimnazista lány minden képzeletet alulmúló, trágár megnyilvánulása volt. 

Azt vártam volna, hogy méltatja tanárait, aggódik nehéz anyagi körülményeik miatt, megköszöni, hogy ebben a nehéz helyzetben is mindent megtesznek azért, hogy ő és társai megvalósíthassák dédelgetett álmaikat. Ehelyett egy végtelenül primitív, a minden ocsmány kifejezést kitörő ujjongással fogadó hallgatóság elismerését igyekezett kiváltani. Miközben hallgattam ezt a beszédet, arra gondoltam, hogy ha valaki az ország nyilvánossága előtt így képes megnyilvánulni olyan kérdésekben, amelyek átlátásához semmilyen ismerettel nem bír, akkor milyen tisztelettel viszonyulhat a szüleihez, a tanáraihoz, a sok száz év alatt rengeteg kiváló embert képző iskolájához. 

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában