Postabontás

2022.11.28. 19:16

Olvasónk szerint: tüzelőnek jók az elvadult fák

Nem csak az a baj, hogy bozótos és illegális hulladéklerakók váltják egymást az egykori Széchenyi-aknai bányavasút nyomvonalán – ahogy erről a közelmúltban a Postabontásban olvashattunk.

bama.hu

Fotó: Karnok Csaba

Veszélyes fák miatt is aggódniuk kell a környéken lakóknak. A 2021. augusztusi, a keleti városrészt letaroló, emlékezetes vihar igazolta a Blaha Lujza utcai viadukt körül álló beteg, magas és elkorhadt fák veszélyességét azzal, hogy súlyos és méretes ágakat szakított le róluk. A Blaha Lujza utca felől nézve az építmény bal oldalán, a Blaha Lujza utca 6-os számú ház kertje mögött található, de a partoldal túlsó, Papszőlő felőli oldalából kinövő legmagasabb ecetfa azóta csonka, mert a hatalmas erejű szélviharban a lombkoronájának az elkorhadt, felső része teljesen eltűnt és jóval távolabb, az egyik környékbeli, Blaha Lujza utcai ház udvara mellett zuhant le, kis híján letarolva a melléképületeket...

 Ugyanez a veszély áll fenn a még ennél is magasabb és termetesebb egykori szelídgesztenyefa esetében is, ami egy újabb nagy erejű viharban az esetleges kidőlésével biztosan elérné már a melléképület mellett a lakóházat is. Ami még nagy valószínűséggel fogja az elkorhadt méretes fát, az a tövében is található, az egész elhanyagolt területet uraló bozótos, amelyben nem csoda, hogy a vadállatok előszeretettel vernek tanyát. Nagy szükség lenne az azonnali beavatkozásra és a terület mielőbbi rendbetételére. Az illegális hulladéklerakók felszámolásával, a beteg és elvadult fák, bokrok, valamint a bozótosok kitermelésével, megritkításával környezetkárosítás sem történne, hanem éppen ellenkezőleg: hozzájárulna ahhoz, hogy egy nagyon szem előtt lévő, és rendkívül zavaró szégyenfolt felszámolásával élhetőbbé váljon a keleti városrész. A kivágott növények pedig jó tüzelőanyagot jelenthetnének a rászorulóknak vagy az erőműnek a közelgő tél idejére, ami ebben a rendkívüli, nehézzé váló nemzetközi helyzetben még a szokottnál is fontosabb kérdéssé vált. 

Név és cím a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában