Olvasói levél: Borbála-nap a bányászok ünnepe!

Anélkül, hogy lebecsülném az évente ismétlődő Szent Borbála-szobor koszorúzásának megszervezéséért tett erőfeszítéseket – sőt, kimondottan nagy tisztelet illeti meg őket, hogy ebben a háborúval és pénztelenséggel terhelt időszakban ezt a koszorúzást egyáltalán meg tudták rendezni –, lenne néhány észrevételem az ünnepséggel kapcsolatban.

Nem voltam ott, csak a sajtóban megjelent fényképekből vontam le a tanulságaimat. Ez az ünnep a bányászok ünnepe. Nem illik ide – a polgármesteren kívül – sem a politikusok beszéde, sem a katonák dísz­őrsége. Jobban örültem volna, ha ők a mindenki által ismert bányász, „sihtes” ruhában, kobakkal és fejlámpával a fejükön, vállukon fejszével álltak volna őrt.

1938-ban, akkor még Mecsekszabolcs, ma Pécs-Szabolcs Hősök terei szoboravatásnál egy ember koszorúzott, aki egy bányász volt, és hajtotta meg a fejét az első világháborúban és bányabalesetekben elhunyt munkatársai és bajtársai emléke előtt. Ha már a koszorúknál tartunk: az ünnepséget követő napokban a helyszínen járva, az élővirágokból készült koszorúk még eredeti pompájukat megőrizve, nagyon szép látványt nyújtottak. A mai pénztelen világban lenne a megemlékezésnek eme formájára egy megszívlelendő gyakorlat: nem mi találtuk ki, Pécs német testvérvárosában ezt már ősidők óta a következőképp csinálják, és egy időben itt, Pécsett is alkalmaztuk: egy nagy koszorú és koszorúra szúrt szalagok jelzik az elhelyezők tiszteletét.

Név és cím a szerkesztőségben