Postabontás

2023.01.31. 19:06

Más helyszín is szóba jöhet - véli olvasónk

Dunántúli Napló

A kép illusztráció

Fotó: Czinege Melinda

Ami nem kell Debrecennek, talán jól jönne Mohácsnak – ez jutott eszembe az akkumulátorgyár építésével kapcsolatos hírek hallatán, amelyek az utóbbi napokban bejárták a hazai sajtót. A törpepártoknak sikerült a debreceni közvéleményt a kínai akkumulátorgyár építése ellen hangolni. A hírek szerint a vitázók egymás meggyőzése érdekében még a tettlegességtől sem riadtak vissza. 

A kormány helyében, mielőtt a pártok népszavazási kezdeményezése valami eredménnyel zárulna, én keresnék az országban egy olyan települést – lehetőleg várost –, amelynek bőven van vize az akkugyár vízigényének kielégítésére. Ez a város lehetne Mohács. Ha már a város lemaradt az akkori politikai helyzet miatt az ide tervezett – végül, a mai nevén Dunaújvárosnak nevezett Dunapentelén felépült – vasgyár létrehozásáról, amelynek érdekében, mint köztudott, még egy lakótelep is felépült a Duna-parti baranyai városban. 

Úgy gondolom, most itt a nagyszerű alkalom, hogy éljenek a lehetőséggel, és kérjék a kormányt, hogy az akkumulátorgyár telepítését helyezzék át Mohácsra, a várostól északra található Duna-parti ipari területre. 

Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy belátható időn belül elkészül a város és a sziget közti kétszintes – alul vasútra, felül közúti forgalomra – tervezett híd, akkor máris minden adott, hogy a település csatlakozhasson a Budapest és Belgrád közt megépülőben lévő közúti hálózathoz. Ami szintén alátámasztja az akkumulátorgyár ide telepítésének létjogosultságát. 

Frantó 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában