Feldühítette a sofőrt a kérés - mérgelődik olvasónk

Egy esti helyi járaton utaztam munkából hazafelé a minap, és az első ajtó közelében ültem le. A helyzet az, hogy egy fárasztó munkanap után nem a különböző szabályok és szabályzatok járnak a fejemben. Lehet, hogy ez volt a probléma?! 

A célállomáshoz érve jeleztem leszállási szándékomat a megfelelő módon, és előreléptem a sofőr mellé. Gondoltam, hogy kinyitja az ajtót, de nem ez történt. Ekkor megkértem, hogy legyen kedves, és engedjen leszállni az első ajtón, mire ő, mint valami harci eb, nekem esett. A mondandójának az volt a lényege, hogy folyamatosan tájékoztatást ad a hangosbemondó, hogy melyik ajtón kell leszállni, tehát tudnom kellene, mi a szabály.

A helyzet az, hogy a busz elején, ahol le szerettem volna szállni, nem volt semmilyen figyelmeztető jelzés, hogy csak a hátsó ajtón keresztül hagyhatom el a járművet. A hangosbemondót pedig nem hallottam. 

Közben a sofőr bezárta a hátsó ajtót, ahol senki sem szállt le, majd néhány „kellemes” szitokszó közepette kinyitotta az elsőt. Én odaléptem, hogy leszállhassak, mire ő rám zárta, odaszorított az ajtók közé. Szétfeszítettem azokat, mert azért mégse kellemes szituáció így álldogálni. Erre a sofőr kipattant a székéből, és fenyegetően indult felém, majd megállt a buszajtó küszöbén és pár másodpercnyi westernfilmes „farkasszem”-jelenet után visszaült, és elhajtott.

Felmerült bennem a kérdés: ha egy ilyen apró, illedelmes kérés így kihozza a sodrából, vajon mit tesz szorultabb forgalmi helyzetben?! Talán szigorítani kellene a pszichológiai alkalmassági vizsgát, hisz mégiscsak embereket szállít egy busz­sofőr, nem birkákat!

Név és cím a szerkesztőségben