Postabontás

2023.03.09. 19:07

Jön a helyi adó, de hol a csekk? - teszi fel a kérdést olvasónk

Jövő hét közepén március 15-öt írunk, ami nem csak azért fontos dátum, mert a nemzeti ünnepünk napja, hanem azért is, mert ez a helyi adók, illetve a gépjárműadó befizetésének a határideje.

W. K.

Fotó: Havran Zoltán

Köztudott, hogy az utóbbi években változások történtek: a helyi adókat továbbra is az önkormányzat szedi be, míg a gépjárműadót a NAV-nak kell fizetni.
Előbbi kapcsán a csekkeket várjuk, de egyelőre úgy tűnik, hiába. Nincs már egy hét se a befizetési határidő lejártáig, de a küldemény a városi adóhivataltól még nem érkezett meg. Miért kell ezek postázását az utolsó pillanatra hagyni? Szerintem sokan vannak, akik nem tartják észben, hogy március közepén a helyi adók befizetéséről is gondoskodni kell, biztos, hogy többeket váratlanul ér a levél. És így mindössze néhány napjuk lesz arra, hogy a szükséges fedezetet biztosítsák. Miért nem lehet már februárban kiküldeni a leveleket?

A gépjárműadóról az értesítőt a NAV-tól bő egy hete kaptam meg, de ezen a téren is akad probléma. Regisztráltam az ügyfélkapura, így a befizetendőről a tájékoztatást ezen a felületen küldik. Nekem nincs okostelefonom, így ha e-mail-en kapok is információt arról, hogy a tárhelyemre új dokumentum érkezett, azt nem biztos, hogy azonnal látom.
A másik probléma, hogy én a csekkes befizetést részesítem előnyben, amit külön kérnem kell a NAV-tól. Nem értem, hogy ha valami korábban jól működött, azt miért kell megváltoztatni?! Nem kellene mindent digitalizálni, nincs arra semmi szükség, hogy minden elektronikus rendszereken keresztül történjen. Többek között azért se, mert komoly kellemetlenségeket eredményezhet. Csak néhány példa az elmúlt napokból: hívtam a háziorvosom, mert receptet szerettem volna íratni, de nem sikerült, mert az informatikai rendszerükkel valami gond volt, így a türelmemet kérték. A hipermarketben a banki automatából szerettem volna pénzt kivenni a vásárláshoz – nem sikerült, mert a gép valamilyen elektromos hiba miatt nem működött.

Név és cím a szerkesztőségben

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában