Postabontás

2023.03.22. 19:06

Olvasói levél: szigorítani kell az utakon és a vizsgán

Dunántúli Napló

A kép illusztráció

Fotó: wellphoto

Az M1-es autópályán, a homokviharban a közelmúltban történt tömegkarambol, a 39 összetört jármű, az egy halott, a sok sebesült és az azt követő biztosítási problémák rá kell hogy irányítsák a hatóságok figyelmét arra, hogy valami baj van a gépkocsivezetők oktatásával és vizsgáztatásával. Több mint hetven éve van jogosítványom, de saját hibámból még egy koccanásos balesetem se volt. Igaz, hogy egy olyan „emelt szintű” oktatásban szereztem meg a jogosítványomat, a honvédség keretén belül, ahol nagyon fontosnak tartották azt is, hogy készüljünk fel arra, hogy a közutakon közlekedők között nagyon sokan vannak olyanok, akik a bennük felgyülemlett, visszafojtott indulataikat embertársaikon akarják levezetni. Ezért autóvezetés közben nem csak arra kell odafigyelni, hogy mi van előttünk, hanem arra is, hogy mi történik a hátunk mögött.

Vannak országok, ahol még a koccanásos baleseteknél is új vizsga letételére kötelezik a vétkeseket. Nem lenne haszontalan hazánkban is hasonló szigort bevezetni. Biztos, hogy sokkal kevesebb lenne a baleset az utakon.

Frantó 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában