Postabontás

2023.06.09. 09:44

Kellenek a traffipaxok, amíg vannak elmebeteg gyorshajtók - véli olvasónk

Bóka Máté Ciprián

A kép illusztráció

Fotó: logoboom

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e a levelemet, de úgy érzékelem, hogy muszáj a másik oldalt is látni, mert rutinból szidni a rendőröket, nagyon nincs rendjén. 

Két héttel ezelőtt hazafelé tartottam egy kellemes kis családi programról a barcsi fürdőből, mert ugye Pécsen még egy kisebb termálvizes strand sincs, ezért átnéztük a szomszédos megyébe. A program kiválóan sikerült, de azért egy önjelölt igazságosztó ámokfutónak köszönhetően a délután keserű lett. Történt ugyanis, hogy nem egy német prémiumot vezető,  nem is egy fiatal nyikhaj, hanem egy koreai gyártmányú, családi kocsiban egy 50-es ürge vérszemet kapva megpróbált leszorítani az útról. A bűnöm annyi volt, hogy a Szigetvár várostáblát elhagyva nem gyorsítottam fel rögtön 70 km/ó-ra, hanem csak 65-tel „totyogtam" a tábla után nem sokkal. (Vélhetően ő már korábban is gyorsabban ment, mert szinte egyik pillanatról a másikra jelent meg mögöttem.) 

Az nem zavarta, hogy az apró francia kocsiban hátul jól láthatóan, két gyerekülésben, néhány éves gyerekek ültek, elégedetlenségét kifejezve 20-30 centire megközelítette hátulról a kocsit és csak nyomott és nyomott. A helyzet talán tizenöt másodpercig tartott, de akkor is félelmetes volt. Ha baleset van, akkor a két gyermek életét bármikor kiolthatta volna, ezért intettem neki - kapott nemzetközi kézjelzést is később -, hogy menjen, előzzön, nekem a gyerekek élete többet ér, mint egy elmebeteg szórakozása. 

Aki ismeri ezt a szakaszt, az tudja, hogy itt fix traffipax is van, a VÉDA, az eset pedig nagyon közel történt hozzá. Azt nem tudom, látta-e jelenetet, ha igen, akkor sem biztos, hogy büntettek azért, hogy rám és családomra hozta frászt az illető egy teljesen békés szombaton. Abban azért bíztam, hogy aznap legalább az egyik mobiltraffipaxosba belefut az ámokfutó, mert aznap volt belőlük rendesen a 6-oson. 

A rendőrök nem ostobák, köztünk járnak, tudják, érzékelik a közlekedési morált magánemberként is, és amíg ilyen csendes, nem csendes őrültekkel vannak tele az utak, igenis szükség van elrettentésként a sorozatos mérésekre. 

Név és cím a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában