Olvasói levél: Magyar Nemzetemhez érthetően!

Bár szétdarabolták ősi térképedet, 
Határok rekesztik innen s túl népedet, 
De erős kapocs a közös történelem, 
Az azonos nyelv, az Istenhit, s értelem, 
A hét vezér hajdani vérszerződése
Összetartozásunk magasztos érzése. 

A történelem volt tanító mestered,
Ha létezni akarsz,  jó, ha nem feleded. 
Túlélted a tatárt, törököt, labancot, 
Szibéria szele tépte meg az arcod,
Mindig az igazért forgattad a kardot, 
Kultúrád s erkölcsöd volt, ami megtartott. 

Negyven év gyalázat, s végre szabadság van, 
Ám hamis próféták jönnek álruhában,
Beteges agyrémek új divatja hódít,
Tolvaj segítőik terjesztik a bóvlit.
Megint ismétlődik a jól ismert képlet,
Hátérbe szorítva a Magyar Értéket. 

Zsebed kiforgatják, megalázzák lelked,
Fondorlatos módon elveszik a telked,
És még ők intenek illedelmes szóra...
Mondd csak Magyar Testvér: Hát ez Európa? 
És oly arcátlanok, hogy ki is oktatnak. 
Bár belőled élnek, mióta itt vannak!

Sunyin fülbe súgva ígéretet tesznek,
Hogy a "Nagy asztalnál" majd testvérként esztek. 
Onnan, hol helyet kapsz, jó messze lesz a tál, 
Mindig többet adtál, mint amennyit kaptál.
Itt élsz e Hazában több mint ezer éve,
Hozzád szólok Magyar! Árpád vezér népe!

Mi értelme volt a hét felmetszett karnak?!
Ha folyton azt teszed, mit mások akarnak?
Ha István intelmét helyén értelmeznéd!
Merthogy az idegen nem testvér, csak vendég,
Ha jó szándékkal jön, szívesen fogadjuk,
De a Magyar földet neki el nem adjuk. 

Ám vannak köztünk is, sajnos, máshitűek,
Magyarul beszélő idegenszívűek,
Kik reflexszerűen abba nyalintanak, 
Amit akkor éppen elébük tartanak,
Lelke kényszerének, hogy eleget tegyen,
Mindegy milyen fertály, csak ne magyar legyen. 

Hát úgy körülbelül ezeket kell tudnunk!
Őtőlük mielőbb meg kell szabadulnunk, 
Lelakott hazánkat felépítjük újra,
Menjenek Moszkvába, New Yorkba, Strassbourgba!

Pécs, 2001. június 2.

F. Gy.